Evangélikus Népiskola, 1904

1904 / 2. szám - A nemzeti nevelés a népiskolában

42

hadba indáit, gulyákat vágott le és az összevagdalt húst üstbe téve, fűszerrel ellátva, előbb megfőzte, aztán megszárítva, tarisznyába rakta és a nyeregkápába akasztá. Ezt azonban csak azon esetben ették, ha hetekig sem juthattak ételhez. Ilyenkor csak egy marékkai forró vízbe dobtak és kész volt az ízletes, párolgó étel, amihez hasonló módra készített tésztát is kevertek. Hozzá teszi, hogy tartós lovaglás közben csak belenyúltak a tarisznyába és úgy ették a jól elkészült szárított húst.

Előadó ebből nem a barbárságra következtet, hanem, hogy azok már akkor is ott voltak, ahol most vannak a modern hadseregek. (Konserv.)

Mások úgy Írják le, hogy az ős magyarok rablásból, lopásból, csalásból éltek. A 10. században, az u. n, „rabló kalandok* korában egyetlen egyszer sem ment ki a magyar a határon kívül népeket leölni, hogy őket kirabolja, vagy kizsákmányolja. Minden egyes kimenés fontos politikai okokból történt, részint hívásra, részint provokálva. Berengár idején 5000 embert segítségül hívtak és hogy nem jött haza mindegyik üres kézzel, az csak természetes; hiszen Bismark sem jött haza üres kézzel Frankhonból, pedig az a lovagias hadi sarc többet kitett, mint amit a vitéz magyarok a nyereg kápára aggattak.

Mi pedig ma is úgy tanítjuk, hogy a magyar .rabló“ kalandokba ment. Eltekintve attól, hogy más és helyesebb felfogással kell tanítanunk a történelmet, ami által nem fogunk valótlanságokat mondani, de úgy is kell azt tanítanunk, hogy ne csak felmondani tudják, hogy „Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok“, hanem meg is legyenek győződve és azt érezzék is.

A száraz rendszerezés és az évszám helyett minden iskolában legyen egy kis történelmi múzeum. Mert én a nemzet története alatt nem azt értem, hogy csak egyes magas állású emberek és véres csaták sorrendje legyen felsorolva ; hanem a sokat szenvedett és sok dicsőséget és sok gyászt ért nemzet életéről nyújtunk képet. De a mi nem lehetséges a múltra nézve, teremtsük meg a jövőre nézve. Olt bizonyos formában megörökíttetnék a nép részvétele a nemzeti életben. Emléktárgyakban, leirásokban, hogy ott őrizze meg a kiváló emléket a jövő nemzedéknek. De ott volna helye egy ciprus ágnak is Rákóczy sírjáról, egy marék földnek Mohácsról, Budáról. Oda zarándokoltatnók a gyermekeinket ezek megszerzésére. így lenne az iskola a nemzeti önérzet temploma és a nemzeti erő és dicsőség forrása.

A főváros népével szemben pedig, amely csaknem az ország minden népéből össze vetődött keverék lakósság, igazán nem teszünk eleget, ha csak megtanítjuk a gyermeket magyarul beszélni, mert olyan messze van ez a magyaros jellegtől, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől.

Nekünk itt a fővárosban már 2—3-szorosan több erőt szükséges kifejtenünk, mint az ország bármily más részében ; mert az igazán az egész nemzet érdeke és legfőbb óhajtása, hogy ezen gyönyörű főváros