Evangélikus Népiskola, 1904

1904 / 7-8. szám - Elefánty Sándor: Biszkup Lajos †

2Í4

E kedves lap olvasói előtt kevésbbé ismeretes heve. Öunáninnen volt az ő működéseinek tere, Losonc a mindene. Itt élt, működött, gyarapítóit.

Mégis! Tanúlság lehet élete azok előtt, kik velem együtt fiatalok e pályán s édes reménység azon „öregek“ előtt, kik a pálya végén állnak.

*

Ároni család volt azon kör, melyben tölté gyermekéveit. 1837 anuán 29-én született Nagykürtösön, Nógrádvármegyében. Elvégezvén szülőhelyén elemi iskoláit, az akkor hires ev. főiskolákat látogatta. Aszódon két évig tanúit. Majd Losoncra, ennek 1849, az oroszok által való felégetése után Osgyánba, Selmecre, Pozsonyba s újból Selmecre került. Itt, ez utóbbi helyen, végezte be a nyolcadik osztályt.

Talán más pályát vágyott a fiatal lélek, talán más működési térről álmodozott, talán mássá kívánta magát képezni. De a sors máskép határozott. Meghalt a jó apa, kire támaszkodhatott az ifjú. E gondolat, részint hajlamai, kedves, humoros természete a kenyérkereső botot nyomták kezébe. Az akkori idők szokása szerint segédtanítóvá lett 1856. Az alberti-i tanító Hankus Károly lett első oktatója az iskolában. Csak két évig élt itt, az Alföldön. Lelke vágya, a honvágy csábítgatta. Görbe szülőföldjének hegyei, a rég nem látott arcok, a kis patak csergő locsogása, a szellő fuvalmai hívták, csalogatták, végre el is vitték. Turopolyán lett helyettes-tanító. De csak négy hónapig munkált e félreeső helyen, ahonnan a losonci egyház bizalma első tanítójává választotta. 1858. január 31-én foglalta el állását.

Iskoláját mindjárt oly magas színvonalra emelte, hogy büszkesége volt az egyházának, sőt városának is. Azóta folytonosan működött előbb mint fiú-, 1869. óta pedig, amikor az egyház fiúiskoláját az államnak átadta, mint leányiskolái tanító.

Működésének első évei azon gyászos időre esnek, amikor dalban mondta el panaszát a nemzet, amikor a dal hozta össze a jobb érzésűeket, amikor a porrá égett losonci főniksz a dalban kelt új életre.

A „losonci dalegylet“ ekkor alakúit az ő buzgólkodásán is. Részese volt azon diadaloknak, a melyek az első díjakat adták a losonciaknak. Később alakítá kartársával az .egyházi énekkar«-t, melynek céljává az egyházi zene magasabb művelését, a temetések magaszto- sabbá tételét tűzték ki célúi. Mindakettőben dolgozott, utóbbiban egész haláláig.

Egyéni tulajdonságai: szerető nyájassága, páratlan humora, mely tanítás-közben is ki-kicsillant, becsültté tették nevét, helyet adván neki úgy a város képviselőtestületében, mint mindazon társadalmi s jótékony egyesületekben, intézetekben, melyek az erkölcsi jót munkálták.