Evangélikus Népiskola, 1903

1903 / 1. szám - Kintzler Árpád: A babona és az iskola

2

valahányszor fontosabb ügyben határozni készül), ki szentül hisz a szellem idézés lehetőségében, pedig semmiféle bizonyíték nincs arra, vájjon vannak-e egyáltalán olyan szellemek, amilyeneket a szipritisz- ták idéznek elő — és a Németországban most oly divatos gyógyító ráimádkozás, vagy jobban mondva ’ráokoskodás, nem-e a legsötétebb középkor árnyai napjainkban ?

Igaz, hogy a babona sok fajtájának már csak hire se jutott el hozzánk, de a megmaradtak annál nagyobb becsülésben és annál teljesebb tiszteletben részesülnek. S az ezekbe vetett hitet a népből kiirtani csak lassanként, és igen nehezen lehet, mert nem egyszer véletlenül mégis megesik, hogy, ha a babona valakire ráolvasta a hatásos Ítéletet, az illető addig fog e gondolaton tépelődni, míg talán önnönmaga vet végett életének, melynek becsét úgy is elvette, boldogságát úgy >s lerombolta a babona lidércznyomása, a folytonos rettegés a nemsokára bekövetkezendő haláltól.*) Sokszor hiába minden okoskodás, cáfolás, a siker ékesebben, tetszetősebben, és mondjuk boldogitóbban szól, mert mi tagadás benne, a nép örül, ha babonája beteljesül. A be nem következett esetekre fátyolt borít, de jaj, ha beteljesült akkor az egyhamar el nem felejti, sőt egy-egy ilyen eset még a falu időszámításának is alapjáéi szolgál.

És mert a babona a mély vallásosságnak és igazi felebaráti szeretetnek a legnagyobb ellensége, azért az iskolának is mindent el kell követnie — különösen faluhelyen, ahol a gyermek mintegy már a szülői házban magábaszivja a babonába vetett hitet, — hogy azt ellensúlyozza és lehetőleg kiirtsa.

De már a szülői házban is ügyelni kellene arra, hogy a gyermek amúgyis könnyen felingerelhető képzelelét babonás szokásokkal és cselekedetekkel ne izgassák túlságosan. Milyen rossz szokás pl. a kis gyermeket a Mikulással ijesztgetni. Ha a Mikulás jövetele előtti időben a legkisebb csínyt követi el, sok szülő hathatósabb fenyi- tőeszközt nem ismer, mint a gyermeket a Mikulással fenyegetni. A gyermek aztán annyira fél tőle, hogy elaludni sem képes, álmában pedig megjelenik előtte a féltett Mikulás, hosszú fehér szakállal, villogó szemekkel, haragos arccal és ütésre emelt kezében a hosszú vesszővel. A gyermek fél, liheg, kiáltani akar, de nem bir, míg végre a felcsigázott kis test bágyadtan, verejtéktől borítva félébred, ami a szegény gyermekre valóságos áldás.

Fejlesztik a gyermekben a babonás hitet a cselédek rémes meséi is, kik a szülők távollétében nem egyszer ártatlan, szívnemesítő mesék helyett oly rémes kísértetes, babonás ostobaságokkal mulattatják az apróságot, hogy a szegények hátán nem egyszer végig borzong a hideg. S mind ezeket a valóságnak még csak látszatával sem biró története*) Mert a babona csak annak nem árt, és csak annak nem használ, aki nem hisz benne, de akinek vallásosságát és igaz hitét egyszer megingatta, az elveszett, mert menthetetlenü áldozata lesz.