Evangélikus Népiskola, 1903

1903 / 7-8. szám - Kintzler Árpád: A modern nevelés hibái

197

Aztán a bácsi czukorral, a nénike vagy nagymama mindenféle

édességgel tömi meg a gyermek gyomrát és zsebét, s azt hiszik, hogy ezzel már minden tekintetben kimutatták a gyermek iránti szeretetü- ket, s a megszerettetés legbiztosabb eszközét — a nyalánkságot — is felhasználták. Ha a gyermek valamely üzletbe megy, a kereskedő azzal kedveskedik a szülőknek, hogy czukrot nyom a gyermek kezébe; ha sétálni megy, a mindenfelé felállított czukorautomaták csábítják, pedig milyen helytelen és milyen káros mai nevelésünkben ez a sok édesség! Mert igen helyesen jegyezte meg egy hires hamburgi orvos: „A czukor a gyermekeknek ép oly veszedelmes, mint a felnőttnek a pálinka. A czukorral kezdődik az iny csiklandozása, a czígarettával megváltozik az inger és megujúl, aztán következik a sör, a bor és likőr vagy pálinka, s nemsokára kész az iszákos ember.“ Itt-ott, de csak ritkán egy kis édesség is megengedhető, de fődolog a gyermeknél a mértékletesség evésben és ivásban ; rendes meghatározott időben, jó és tápláló eledel — hisz Wiehern szerint mi öregek elkényeztetett Ínyünkkel nem is tudjuk, mennyire Ízlik egy fiúnak a vajaskenyere — ez kell és való a gyermeknek, ettől lesz erős, egészséges.

„Legyen elátkozott, ki a gyermeknek akkor, mikor még boldognak érezhetné magát, virág helyett borostyánt mutat,“ mondja Eötvös. Pedig hány anya van, ki hogy saját hiúságának tömjénezzenek, szépen feleziezomázott gyermekét odaállítja a fényes társaság elé, hogy bemutassa — sokszor csak az anya képzeletében élő — okosságát, tehetségét, vagy ügyességét. S ilyenkor mindenki kész — néha talán egy elfojtott ásitás vagy elnyomott mosoly árán is — a túlboldog mama, de

— sajnos — a gyermek előtt is megdicsérni annak kiváló tulajdonságait és sokszor szépségét is, s ritkán, vagy talán sohasem akad egy jóbarát, ki a rövidlátó anyát fölvilágositaná, hogy kicsikéje nem csoda

— hanem közönséges tuczatgyermek, mint annyi száz meg ezer más, kinek jobb lett volna még ábrándjait szőni a gyermekszoba derengő világában, mint itt hízelgő barátok dicshimnuszait végighallgatni, mi kedélyét örökre megfosztja a szerénység és önismeret erényétől.

Pedig mily kívánatos volna, hogy a gyermekábránd hímpora mennél tovább és mennél éríntetlenebbűi aranyozná be az ártatlan gyermekkedélyt. Mert mint a fényes napsugárban úszkáló pillangó legfőbb ékességét, színpompás szárnyainak hímporát, a legkisebb gyöngédtelen érintés képes letörölni; úgy a gyermekábránd — a kedély legszebb virága — egy gyöngédtelen szótól, egy meggondolatlan cselekedettől örökre szétrebben. S mint egy késő májusi dér után a kert virágainak apró fejecskéi élettelenül hanyatlanak alá, levélkéi hervadtan csiingenek le, s a kertész gondos fáradozásait és legszebb reményeit egy hideg éjszaka képes tönkretenni: úgy a gyermekábránd korai szétfoszlása tönkreteheti a gyermek egész kedély világát örökre. Azért mindenkinek — s különösen az anyáknak — arra kellene törekedniük, hogy távoltartsanak gyermekeiktől mindent, ami idő előtt