Evangélikus Népiskola, 1903
1903 / 5. szám - Iván bácsi üzenetei
154 melyeket más jobb sorsban élő ember; hanem az is a feltétele az elégedettségnek, hogy az ember minden irányban teljesítette légyen kötelességeit. Az elégedettség mennyei nyugalma akkor és csak akkor árad az ember lelkére, ha meg van elégedve önmagával, a külvilággal — ide értve a felebarátokat is, és az Istennel, vagyis ha meg felelt kötelességeinek önmaga iránt, a világ iránt és Isten iránt. Ezen kötelességek táblájára pedig az is fel van Írva, hogy igyekezzél összes testi és lelki erőiddel a tökéletességnek magasabb és mindig magasabb fokára feljutni. Izmaidat erősítsd, tested ellenálló képességét a lehető legnagyobb mértékre fokozd, tagjaidat gyakorold az ügyességben, elmédet, szivedet miveljed, emlékező tehetségedet fejleszd, ismereteidet gyarapitsd, Ítélő tehetségedet élesítsd, nevelj lelked- ben nemes érzelmeket s aczélozd akaraterődet. Igyekezzél vagyont szerezni, mely a haladás eszköze, törekedjél erőid fejlődésével megfelelő szélesebb munkakört szerezni, azon légy, hogy minél magasabb fokára jutottál a tökéletességnek, annál nagyobb térre hasson ki munkálkodásod, annál több hasznára válhass felebarátaidnak, és Istennek annál több bizalmára tedd magadat érdemessé. Ha ezen kötelességnek megfelelsz, akkor a te lelked megnyugszik és ez a nyugalom képessé tesz tégedet ama kötelességek teljesítésére. Olyan bekapcsolódó láncz ez, mint a táplálkozás menete. A falevél a gyökerek által felszívott nedvet táperejüvé változtatja, a nedv pedig táplálja a falevelet. A ki az elégedettséget a teljes lemondásban keresi, s boldogságot akar találni abban, hogy nem vágyik se vagyon, se tágabb hivatáskor, sem kényelem után, rendesen restségét vagy gyávaságát álczázza ezzel az elégedettséggel. Nem lehet nem éreznie, hogy vétkes mulasztást követ el. Ennek a tudatával pedig az igazi elégedettség egy födél alatt nem lakhatik. — Viszont a kinek lelkét a nagyravágyás hajtja előre a tökélesedés mezején, igen hamar elveszítheti az erkölcsi alapot lába alól. Gyakran jön kisértetbe, hogy törekvéseiben az erkölcsi tekinteteket félre tegye s korlátlanul nyomuljon kitűzött czélja felé ! S ha eléri a czélt, ott se talál nyugalmat, mert a nagyravágyás telhetetlen, minél magasabbra jutott, annál magasabbra vágyik. A világrend vaskövetkezetessége tehát itt is működik, mint a fentebbi példában. A ki nem törekszik előre, az nem lehet nyugodt, s ez a lelki nyugtalanság megbénítja az erőket. A kit pedig alacsony indulatok ösztönöznek a haladásra, annak szomja kielégíthetlen s ez a gyötrő szomjúság végkimerülésig űzi hajtja az embert. Egyensúly, nyugalom, összhangzat tehát sem a tétlenség, sem a nagyravágyás utján nem terem soha. A kérdés kulcsa tehát abban van, hogy ne legyen ön előtt sem az előre törekvés sem az elégedettség czél, Az embernek czélja ne legyen semmi egyéb, mint Isten törvényei szerint élni, Istennek szolgálni. Azon kötelességek lelkiesmeretes, örömteljes, buzgó teljesítése,
