Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 1. szám - Sass János: Boldog új évet!
6 tettleg gyakorolja ezen erényeket. Azért a tanító ne mulaszszon el egy alkalmat sem, sőt keresse az alkalmat, hogy gyermekei társas életében gyakran forduljanak elő ésetek, melyek a gyermekek szivét amaz erényekre nézve próbára teszik. És egyáltalában nagy gondja legyen a tanítónak arra, hogy az egész iskola egy társadalmat képezzen, egy társadalmi életet éljen, melynek örömeiben és terheiben egyenlökép osztozzék minden egyes. Sohase magyarázzon csak egynek, sohase feleltessen csak egy gyei, hanem mindig mintha azaz egy az egész iskola nevében felelne, a jutalmazást úgy tüntesse fel, hogy annak az egész iskola örüljön, a büntetés oly hangulattal történjék, hogy érezze azt az egész iskola. Így lesz a tesvéri szeretet a gyermeknek vérévé, az ő lelki tulajdonainak elválaszthatlan lényegévé. És az ilyen emberszeretet nem téve- lyeg a képmutatás százféle álutain. nem hánykódik az önzés és hiúság hullámain ezer tépelödés között, hanem határozott és biztos fény után indulva cselekszik ; örömmel áldoz gyermekeiért, áldoz felebarátaiért, egyházáért, hazájáért egész élete saját énjének bálványozása helyett ez ádlo- zatok szakadatlan lánczolatából áll és ez áldozatok tudata nyitja meg előtte a mennyországnak kapuját. E mennyországban van világosság, ez a világosság hazája. Terjedjen ki aztán az a világosság annak megismerésére, miszerint e világot és az embert úgy teremtette az Isten,, hogy munka és gond nélkül élni már természetünknél fogva nem tudunk. Nem egyéni vélemény ez tisztelt és szeretett olvasóm, hanem mathematikai bizonyosságu igazság, olyan tény, mely felett vitatkozni egészen felesleges. A természet szerinti ember nem is arra törekszik, hogy munka és gond nélkül éljen, hanem öntudatlanul követi testi és lelki ereinek munkásságra indító ösztönét. Csak a felvilágosodottságnak ferde tévelygése, az értelmi fejlődésnek korcskinövése a munkátlan s gondtalan élet utáni vágy. Nincs semmi ok abban kételkedni, hogy a munkásságra való ösztönzést minden tanító szem előtt tartja. Talán egy gyermek se hagyja el az iskolát, hogy ne hallaná a fényes és a rozsdás ekevas példázatát, vagy ehez hasonlót. Talán minden iskolánkban éneklik a gyermekek azt a szép chorált: Nem henyélni, munkásságra helyeztettem e világra. És ezt az életszabályt kiviszik a gyermekek keblükben az életbe. De az ekként elhintett magból sok esik az utszélre és eljönnek a madarak és elkap- dossák azt; némely esik a köves helyre, és a nap mikor felkölt volna, kiszárad ; némely esik a tövis közé és a tövisek felnevekedvén, megfojtják azt. (Máté 13; 4—7.)