Evangélikus Népiskola, 1902
1902 / 10. szám - Vegyesek
327 V Q g y © s e Is. Harmincz éves papi jubileum. Gyurátz Peren ez püspök urnák az alkotó erejéről s szivjóságáról országszerte ismert pápai lelkipásztornak — tiszteletére, áldásos működése harminczadik évfordulója alkalmával, e hó 21-én szép ünnepet rendezett hálás gyülekezete. — Az istentisztelet befejezte után a templomban megiartott díszközgyűlésen, mely az ifjúsági- s leányegyletek vegyes karának szívhez szóló énekével vette kezdetét, dr. Kluge Endre egyházfelügyelő úr meleg szeretettel üdvözölte az ünnepelt lelkipásztort a pápai egyházközség nevében. Klassikus, szép beszédében kiemelte püspök úrnak érdemeit, nagy alkotásait, s hívei iránt való végtelen szeretetet, melylyel szegényt, boldogot egyaránt magához ölel. Kifejezte az egyházközség jó kivánatait, s annak hálája és szeretete jeléül egy diszbibliát nyújtott át az ünnepellnek. — Püspök úr válasza, melyben a megemlékezésért köszönetét mondva, az Úr áldását kété gyülekezetére, a kényekig megindított mindenkit. — Ez után az itt működő ifjú lelkészek nevében Kapi Béla titkár úr, a fiIiák nevében pedig Horváth György Lajos takácsi felügyelő úr fejezék ki üdvkivánataikat. — Majd a nőegylet s leányegylet tisztelgése következett. Előbbit Tarczy Dezsöné Önagysága, utóbbit Szily Adél k. a. vezette a szeretett lelkipásztor elé, kifejezve az említett, áldásosán működő egyleteknek, igaz vonzalmát s szívből jövő jó kivánatait. — Az anyaegyházközségben s a fi fiákban működő tanítók háláját Szutter Dániel tolmácsolta, az iijusági egylet nevében pedig Nagy Pál tanító mondott üdvözlő beszédet. Az iskolás növendékek is tisztelegtek. Hálás érzelmeiknek Szutter Mariska IV-ik osztálybeli növendék adott kifejezést, s a kicsinyek meleg szeretete jeléül egy szép virágcsokrot nyújtott át püsj ők úrnak. — Az ünnepelt lelkipásztor minden küldöttség üdvözlésére szives hangon válaszolt, s különösen midőn a kicsinyekkel foglalkozott, eszünkbe jutott az örökké szép és megható bibliai jelenet, hogy Jézus is egykoron így áldhatta meg az ártatlan gyermekeket. A szép ünnepet a leányénekkar megható éneke zárta be. Kossuth Ünnep iskoláinkban. Kossuth Lajos születésének századik évfordulója alkalmából evang. egyházunk alsóbb és felsőbb iskoláiban — értesülésünk szerint — országszerte hazafias ünnepet rendeztek. — A soproni evang. főiskola 3 intézete közösen tartott ünnepet; a tanítóképző gyakorló-iskolájának növendékei külön is megünnepelték a nagy napot; úgyszintén a soproni evang. egyházközség népiskolája, sőt ifjúsági olvasóköre is. — A pápai evang. ifjúsági- s leányegyesületek is szépen ünnepeltek, a beküldött érdekes programmot ime itt közöljük : 1. Hymnusz énekelte : a leányénekkar. 2. Megnyitó beszéd, tartotta : Gyurátz Ferencz püspök úr. 3. „A hazaszeretetről* szavalta : Szutter Dániel. 4. Kossuth élete, felolvasta . Horváth Béla s lelkész úr. 5. „Tavasz elmúlt“ énekelte : a leányénekkar. 6. „Nemzeti ünnep* sza