Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 3. szám - Tárcza
83 Asszony! Ne rontsd meg e komoly órát; szólt oda az öreg gazda inkább kérő, mint feddő hangon. Öcsém pedig ne vegye komolyan az asszony szavát, tudja a nyelvüket nem tartják lakat alatt, már ebbe bele kell nyugodni Jó, jó: majd a végén csattan az ostor! — nyelvelt tovább az asz- szony, miközben elhagyta a szobát, hogy értésére adja Mariskának a dolgot azzal az utasítással, hogy aztán a sarkára álljon ám, mert semmi sem lesz belőlük. Mi lett volna belőled is, ha én melletted nem vagyok ?! Mariska válasz helyett egy előtörő sóhajt szorított vissza s a szebb jövő sugaránál feledé a múlt setét képeit. II. Mariskám, édes Mariskám most elviszlek innen meszsze, hova nem ér el mostohád keze, hol feledni lehet a múltat. Mert lásd a kenyérszerzés nagy városra kényszerít, hol nekem könnyebb megszerezni a mindennapit. Meg aztán téged sem akarlak most már itt hagyni további áldozatúl. Ugy-e jó lesz, ha elmegyünk innen messze, nagyon meszsz6 ? — Én nem mehetek Gyula, mondá elborult arczczal az ifjú asszonyka. Hogyan ! Hát nem szeretsz ? Jobban bízol mostohádban tán mint bennem ? Mariska válaszképen belenézett lelke tükrébe Gyulájának s csak ennyit mondott : „Szeretlek Gyulám, mint soha senki mást, bízni meg rajtad kívül csak a Gondviselésben tudok és lásd még sem mehetek, nem, nem! Visszatart a szivem. Nem értelek Lelkem! Hiszen örülnöd kellene, hogy elmegyünk innét és te ? És engem fogva tart a . . . . hála. Haha! Mit beszélsz? . . . Hogy agyonkinzott a mostohád?! Talán a boszúra gondolsz Mariskám ? — Nem, Gyula ! Most, mikor megtudnám boszúlni a szívtelenséget, most értem csak, hogy az evangeliom szerint nevelt ember nem tud lenni, csak . . megbocsátó Ámbár letörölte az öröm pírját arczomról mostoha nevelő-anyám, ámbár vergődött lelkem a mostoha érintésétől, öregségére nem tudom elhagyni, hiszen még is csak ő volt a nevelőm s tán maga sem tehet róla, ha nem értett hivatásához. Megszégyenítesz lelked szépségével, szólt Gyula, szinte áhítattal érintve ifjú hitvese ajkát, legyen óhajod szerint. Hisz téged meg sem tud az a közönséges lélek érteni, nem hogy megérdemelni, becsülni tudna. Ebben igaza is volt Gyulának, mert hiszen csak azzal rontott be anyósuk köszöntésképen : Na ! még nem kell széjjel választani benneteket ! Meg volt róla győződve, hogy nélküle biz’ semmire sem mennek a fiatalok.
