Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 3. szám - Tárcza
BO hántoltunk. Elhangzott a „Krisztns te vagy életem“ utolsó strófája. De nem némult el. Mássa — visszhangja támadt az országúton. Egy őrségi fuvarozó szekér ment azon szokott lassú lépésben, annak a gazdája folytatta a mi nótánkat. Mind messzebb messzebbről jöttek a hangok míg végre elmúlni tetszettek. De még sem múltak el. Megmaradtak szivünkben. Olyan jól esett nekünk itt az idegenek között ezeket a hangokat hallanunk, mikkel ez az atyánkfia nyilvánította hozzánk való tartozását. Régen volt az már, de még most is örömmel emlékszem rá. Tanításaim közben egyszer arról szóltam, hogy az úri házak zongoráira is oda illenék ám a korái, mert ez a legfelségesebb zene, mint a versek között az óda; többet ér a „Sárga liliom“ meg a „Kék nefelejts“ meg a „Csicsónénál“. — Nem sokára az utczán sétálva látom, hogy egy úri lakás nyitott ablakában vannak a kisasszonyok de közeledtemre egyik elugrik onnan s mire oda érek, ki hangzik a szobából a zongora hangján valami hopszasszá — allezánsz nóta. — No ez nekem szól. Értem. Felelet a múltkori tanításomra. Jól van ! Ha nem akarjátok, hát ne tegyétek ! Ne muzsikáljatok korálokat. Csak magatokat kisebbítitek vele, ha azt bizonyitgatjátok, hogy azokat nem szeretitek, talán nem is ismeritek! — Múlt az idő. Nem régiben kezem alá került ugyanannak a családnak két kisebb leánya. Rájöttem, hogy nem tudnak egyetlen egyházi éneket se (a többi osztálytársaik se igen többet). Hát mit ér, ha én ezeknek a fejükbe verem Jákob fiainak a nevét, vagy a schmalkaldi czikkeket, — ha énekelni meg nem tudnak ? Nem volna feladatom, de azért előveszek velők leczke végeztével egy- egy éneket. — És most az én leányaim otthon zongorán, hegedűn betanulják az énekeket, az iskolában meg versenyeznek azon mint kitüntetésen, hogy melyik énekli el a Hogy naponkint Uram, — Krisztus urunknak — Ellőtted állok stb. kedveltebb éneket — egyesben vagy, ha jobban tetszik — soloban. Tehát — meg lehet tenni. _________ T. árcziuis US. Dermesztő tél után szebb tavaszra keltő Volt-e már valaha, mint e mai nap ? Édesb valóságot álmodott-e belőle ? Boldogabb megválást börtöntül a rab ? Világ négy tája közt vér nélküli törvényt Hol szült józan elme a hü szív oly hamar ? Egy nap századoknak munkája hol történt, Ha nem itt, hol él még most is a magyar ?
