Evangélikus Népiskola, 1901

1901 / 2. szám - Tárcza

58

És bizony Margitka vigasztalhatlan volt eleinte, midőn a nyomtalanul eltűnt csokoládé keresésére indultunk másnap.

— Bizonyosan elvitte a Brutus vagy a Filkó, vigasztaltam a kicsikét. És most mái csak nikszeládét adhatok Margitkának.

Hát az aranyos ebbe is belenyugodott,

Néhány nappal utóbb baraczkízes kenyeret adtam gyermekeimnek vacsorára. A cseppség is megkívánta.

— De hátha otthon megtudják, mind a ketten kikapunk,

— Megeszem én ideát az Imjénél. És ha Etekka néni kéjdezi, nem ettem-e vajamit, azt mondom neki: csak nikszejádét.

*

Akárcsak a rokka orsója, úgy pergett a kis leány nyelvecskéje. Pedig a nénik írással-olvasással foglalkoztak és így nem is csodálhatni, ha rászóltak a kis beszélő gépre: ugyan már légy egy kicsit csendesen te kottyferkó.

Legközelebbi látogatásom alkalmával az Irénkém szókimondásáról is megemlékeztünk és Margitka nagy figyelemmel hallgatta beszélgetésünket.

Elmondtam milyen sok kellemetlenséget okozott már a szeles leányka csacskaságával, igy például csak a közelmúlt napok egyikén, midőn egy jó ismerősünket azon czélból kerestük fel, hogy rövid sétára menjünk együtt.

Látogatók társaságában találtuk őt és midőn már jó félórája tereferéltünk és a mellett egészen meg is feledkeztünk jövetelünk valódi czéljáról, megszólal ám az Irénke: hát már mikor megyünk sétálni?

És nagyban ecseteltem még e kotnyelesség feletti zavaromat és boszuságomat, midőn Margitka egy vizsgáló biró komolyságával ráolvasta a távollévő játszótárs fejére a lesújtó Ítéletet: az Ijénke egy kottyfejkó!

*

Az én kis pinnyei vendégeim szívét nagy csodálkozással, sőt talán egy kis benső rettegéssel töltötték el annak idején a szép Meluzina körül uBzkáló tengeri szörnyek és óriási békák.

Az eszesebb Céza azonban hamarosan kisütötte, hogy az bizony nem lehet igazi tenger, mert akkor a színházban mindenki vizes lenne.

Mialatt az élénk eszü gyermek eme felfedezését nagyban magyarázta nekem, figyelmét hirtelen a látcső kötötte le, melyet az Imre gyerek rendületlen kitartással a színpadra szegezett.

Sóvárgó kíváncsisággal nyújtotta kezecskéit a törékeny portéka után és tiltakozásom hallatára el-elcsukló hangon kérdezte: hát avval mit lát az Imre? . . .

Markóczi Imréné.