Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Bancsó Antal: A rationalistikus világnézet nyomai iskoláinkban
169 iskolának azzal a jellemével, mely szerint az iskola kiskornak társasága. Éppen ezen jelleménél fogva az iskola csak úgy felelhet meg feladatának, ha a családdal, az egyházzal, az állammal, — a nemzeti élettel szerves összeköttetésben áll, a mi viszont csak úgy létesülhet, ha azoknak magát alárendeli s érzi és elismeri, hogy azoknak felelősséggel tartozik. E történetellenes felfogás hatására vall az is, hogy kivált Diesterweg tekintélyének befolyása alatt, főleg a közös iskolák intézményével ősz szeköttetésben még ma is sokakban kisért a külön iskolai vallás eszméje ; holott éppen az imént említett szerves kapcsolatnál fogva bizonyos, hogy az iskolának más vallása nem lehet, mint a minő vallása van a családnak és a népnek. Az ilyen külön iskolai vallás eszméje másrészt azért is veszedelmes, mert természetszerűen arra vezet, hogy a kisebbség körébe jusson egyedül a többséget megillető vezérlő hatalom. Ennek a veszedelemnek látása tette oly szívóssá azt az ellentállást, melylyel eleink a hires »Ratio« behozatala ellen nemcsak vallási, de nemzeti érdekekből is küzdöttek. Nem ritkán találkozunk továbbá ma is még azzal az iránynyal, mely a természetnek megfelelő fejlesztés helyes elvét a rationalismus felületes optimismusának értelmében magyarázza és alkalmazza. Mily sokan vannak ma is, kik az embert — Rousseau értelmében — természeténél fogva jónak Ítélik. Nem veszik észre, hogy a bún benne gyökerezik az ember szivében — s a humanitás szépen hangzó neve által megcsalatva, nem méltatják a nevelésben kellő komolysággal a fegyelem és büntetés fontosságát. Ezzel a felületes optimisraussal, karöltve jár a mai nevelésben is — a rationalismusnak legjobban elterjedt örökségeként — az egyoldalú, túlhajtott értelmi irány, — az intellektualismus. — Az értelem erejének túlbecsülése. — az a félszeg Ítélet, mintha a jónak megismerése elegendő kezességet foglalna magában a jónak cselekvésére is, — ez okozza azt a panaszt, hogy a modern iskola sokat tanít, de keveset nevel; — a szoktatás, a példa és a fegyelem hatását kevésre becsüli, vagy pedig a fegyelmet tisztán külsővé, gépiessé teszi, — az érzelem semmisítését, a kedély képzését s az akarat megedzését elhanyagolja. Ennek az értelmi iránynak túltengése, egyesülve ugyancsak a ratio- nalismusban gyökerező hasznossági érdek uralmával, — ez okozza az iskola tanítási anyagának folytonos és már is túlságba ment szaporítását, a mi miatt napról-napra halljuk a panaszt a tanulók túlterhelése ellen. E panaszok elöl a vezető körök sem zárkózhatnak el, de azt hiszik, hogy az anyag szaporítása által okozott nehézségek a módszer segítségével legyőzhetek. Lázasan keresik és szünetlenül diktálják az új meg új módszereket, hirdetve azok mindenható erejét, a mivel azonban annál erősebben megcsalják önmagokat és kétes értékű kísérletezés helyévé teszik az iskolát, — minél kevesebb tért engednek a módszerben a tanító és tanuló egyéniségének érvényesülésére.
