Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 6-7. szám - Bancsó Antal: A rationalistikus világnézet nyomai iskoláinkban
164 nyéknek az ember természetére és egész állapotára gyakorolt befolyását; az egyént egészen önmagára állítja s nem a fajnak, avagy a nemnek tagjaként, hanem teljesei) elszigetelve, önmagában ítéli meg. A mint p. o. az angol deismus — éppen a történeti érzék hiányában — elfordult minden történeti vallástól, nevezetesen a történeti keresz- tyénségtöl s az értelem erejében bizakodva, tisztán elméleti utón törekedett megalkotni az egyetemes emberiségi vallást; úgy a 18-ik század úgynevezett felvilágosodási iránya, nem törődve azzal az alakító befolyással, melyet az emberre a faji és családi leszármazás, a nemzetiség, a vallás és a többi számos társadalmi tényezők gyakorolnak, — csak az embert, az általános embert kereste, — az egyetemes humanitásért rajongott. A 18-ik századnak általában egyik legfőbb jellemvonása az a törekvés, hogy az egyént emancipálja a történeti hatalmak és intézmények befolyása alól s proklamálja az egyén szabadságát, Ebből a törekvésből folyik e század romboló, forradalmi jelleme, melynél fogva minden létezőnek ellene fordul, nem azért mert rossz, hanem csak azért, mert régi. A szabadságra való törekvésében azonban azt a nagy tévedést követte el, hogy megelégedett a külső, alaki szabadsággal, azzal, hogy az ember saját tetszése szerint függetlenül cselekedhessék, holott az igazi szabadságban az dönt, hogy az ember mit és hogyan cselekszik s lényeges az, hogy az ember teljesítse kötelességeit. Kant szerint a szabadság a »du sollst«-nak megfelelő »du kannst«. A rationalismusuak e ferde individualismusávai és hiányos szabadsági elméletével szerves összefüggésben van az a felületes Optimismus, mely szerint a rationalismus nem veszi észre, nem látja az ember természeti gyengeségét, vele született gyarlóságát és bűnösségét, hanem az embert természeténél fogva jónak állítja. — S ebből a felületes optimis- musból önként folyik az az egyoldalú értelmi irány, mely szerint a rationalismus a tudásnak, az ismeretnek úgyszólván mindenható erőt tulajdonít s azt hirdeti, hogy az embert csak fel kell világosítani, — a jót, igazi erkölcsi rendeltetését csak meg kell vele ismertetni — s ez elég arra, hogy azt meg is valósítsa! E három elv alapján Ítélhetjük meg most már legbiztosabban a rationalismusnak a nevelés- és oktatás ügyére gyakorolt befolyását. Azt bizonyára mindnyájan örömmel tapasztaljuk, s örömmel elismerjük, hogy a nevelés és oktatás, szóval az iskola ügye iránt korunk kiváló figyelmet és érdeklődést tanúsít. A paedagogiai irodalom szokatlan fellendülésén kívül élénken beszélnek erről a számok. P. o. alkotmáuyos korszakunk első évében 1868-ban a közoktatásügyi tárcza költségvetése 992,819 frt volt, — 30 év múltán 1897-ben pedig 10.387,238 forint, tehát tízszeresénél is több. S a millenniumnak egyik legszebb emlékét törvényhozásunk kétségen kívül abban a törvényben állította, mely elrendeli 1000 népiskolának felállítását.
