Evangélikus Népiskola, 1901
1901 / 5. szám - Kund Sámuel: A »tisztán tanítói fizetés« elméletéről
vétessék. Ezért határozta el, hogy ez ügyben a kormányhoz felirat intéztessék. Mennyire káros magára a tanügyre csupán csak a tisztán tanítói fizetésnek beszámítása a tanítói nyugdíjba és mennyire híásítja meg magának az országos nyugdíjtörvénynek nemes czélját, — ime egy példa az életből, több is van, több is fog lenni a jövőben is. Hol van, hol nincs, az nem tartozik a dolog lényegéhez, de van egy kántortanítónk, aki 1829-ben született, 1848-ban a haza ügyét mint honvéd szolgálta, 1854-től kezdve harmadfélévig (akkor még a tanító- képző-intézeti tanfolyam két évig tartott) egy tanítóképző-intézetben tanult, 1857-ben orgonista és tanítónak lett alkalmazva. A ki 1829-ben született, 1848-ban mint honvéd szolgált, az 1901-ben már csakugyan vén ember; a ki nem is fiatalon kezdve tanítói hivatalát, még is már 43 év óta munkálkodik egy népes gyülekezetben évről-évre 120—140 tanulót tanítva, az ugyan már elfáradhatott, kivált ha a testi lelki erőtlenséghez gyötrő köszvény is járul! Jó lélekkel kiállíthatja neki laikus és szakember egyaránt, hogy munkaképtelen és további hivataloskodása a tanügynek jó szolgálatot nem tehet, bár milyen jó tanító lett-legyen egykoron, és bár mennyire megerőltesse magát még mostanság is Többet alig lehet tőle várni, mint hogy ott benn üljön az iskolában karos-székén, bólintgasson és egy nagyobb tanuló által leczkéztessen more patrio! Hozzájárul, hogy a lelkész is öreg ember, betegség álta. elgyötört Lázár, ki káplánt keres évek óta, de nem kap; és az iskolában a tanítónak segédkezni képtelen. A lelkészt a szomszéd lelkésztársak teendőiben még csak kisegíthetik, úgy a hogy, de a tanítót a tanítótársai ugyan nem ! A gyülekezet elégedetlen, zúgolódik, de még tűr és nem panaszkodik. Zúgolódás által azonban még senkinek állapota jobbra nem fordult, panaszkodás sem orvosság egymaga. Nagyon nehéz is lenne itt megtalálni az orvosságot! Ha még a régi világban élnénk, könnyebb volna a segítség. Azt mondanék, te tanító, hívj a gyülekezettel együtt segédtanítót, a tanító adjon neki ellátást (miután némi kárpótlás mellett), a gyülekezet adja a készpénz fizetést. De ennek nagy akadálya van ; — az hogy rendes tanítót is nehezen kapni 3—400 frt javadalomra, nem hogy segédtanítót lehessen kapni; — noh meg az, hogy a gyülekezetben amúgy is nagy az egyházi adó, (a legnagyobb az egész esperességben) k^röskörül az állami és községi iskolák, melyekkel 5°/0 iskolai adóval boldogulhatni és a tandíj is elengedtetik a tanulók nagy részének (mi nálunk pedig a tandíj a tanítói fizetésnek majdnem Va-dát teszi ki). Az iskolai adót ily körülmények közt még emelni veszedelmes kísérlet! Tandíj elengedésről szó se lehet. De új korban élünk, a gyülekezetét biztatgatják, hogy még két iskolát állítson fel, még két tanítót állítson be. Biztatgatják, de kevés sikerrel, bár a szükség fennforog. Ha az elaggott tanító önként kérné nyugdíjaztatását, szépen meg volna oldva a kérdés. Nem teszi, de ne csudáljuk, hogy nem teszi. A
