Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 10. szám - Iván bácsi üzenetei
281 Iván bácsi üzenetei. Pálffy M. R n. Ne háborodjék meg az ön szíve fiatal barátom oly látornány miatt, melynek visszataszító voltára az ön érzelmei, gondlko- dásmódja a tiszta légkörű szülői házban el nem készültek. Azt, hogy az emberek nem egyformák sem testalkotra, sem észbeli képességre, sem jellemre nézve, már a szülői házban is megtanulta. Az iskola és az olvasmányok, meg az a kis társadalom is, melyben ön eddig nevelkedett, erre nézve elég példát nyújtott. Sőt azt is igen jól túdja, hogy nemcsak Kárpáti Zoltánok, Berend Ivánok, Garamvölgyi Adámok járnak a földtekén, hanem vannak és pedig sokan vannak a Jagók, Go- nerilek, Macskaházyak, Köcserepyek elterjedve a földön mindenfelé. De hogy oly nagy legyen a száma az utóbbiaknak, s oly regényes változatosságban tűnjenek szem elé az élet folyamán, s hogy ön kénytelen legyen hozzájuk oly közvetlen közelségben élni, és végre, hogy azon egyénekben is, kiket, mig távolról látta őket, csupa Szentirmayaknak, Adorján Manasséknak nézett, oly sok mennyiségű olyféle elem létezzék, a milyen ama sötét alakoknak a lényegét képezi, szóval hogy tiszta jellem oly kevés legyen a világon, és hogy az ember annyira kényszerülve legyen a társaságban élni azokkal, kiket tisztelni nem tud, erre a tapasztalatra, — mint mondja — csakugyan nem volt elkészülve. Nem érti miért kell ennek így lenni, kínos aggodalmak fogják el, hogy az az eszmény, melyet az ember életéről felépített talán csak hiú ábrándkép melynek való alapja egyáltalán nincs is. Érzi, hogy ez az eszmény s mindazon eszmék, melyek ennek alakot adnak, képezik az ő léteiének fenntartó elemét, úgy hogy ha az elbukik, utána rohan a poklok veszedelmébe az ön akaratereje, jelleme s mindene. A létfenntartás görcsös ösztönével kapaszkodik tehát mindenhez, mi e kétséges helyzetben csak némi támaszul s erősítésül kiüálkozik. — Egy alapigazságról ne feledkezzék meg, édes barátom, arról tudniillik, hogy az élet, mint általában az egész természet úgy, a hogy azt az Isten megteremtette, nagyon távol áll attól a képtől, a mit az ember magának felőle alkot, és pedig egyrészt az általunk alkotott kép tökélyesebb, másrészt ha elgondoljuk a lények és ezek viszonyának végetlen sokaságát és sokoldalúságát, el kell ismernünk, hogy a természet tökélyét a legélénkebb képzeletű költő lángelméje se képes utólérni. Igaz, hogy az emberek nem oly jók, mint a tapasztalatlan ember képzeli, de nem is oly gonoszak mint az eszményeiben csalódott lélek hiszi. A mint a természet életében látja ön a romboló elemet s nem bírja felfogni annak czélját, de látja, hogy a természet e rombolás daczára fejlődik, czélhoz törekszik s azt el is éri; hasonló kép az emberek életében is pusztítanak gonosz elemek, s e mellett látjuk hogy az emberiség napról napra ellenállhatlanúl halad tökéletesedik s vele együtt folytan tökéletesebb lesz az egyes is. Ne Ítéljen tehát egyesekről, s ha azt hiszi, hogy több rossz embert talál, mint jót, gondoljon arra, hogy mindenkinek más mértéke van az emberek megítélésére s
