Evangélikus Népiskola, 1900

1900 / 3. szám - Tárcza

88

Czy nevei a magyar történelem lapjaira aranybetükkel irvák s az ő harczaikból lelkesedést meríthet a nemzet örökké. Elzarándokolhat majdan Bocskay és Bethlen szobraihoz, melyeket jobb idők fordultán a magyar szivet megértő magyar király emelt, s leróhatja háláját kegye- letes visszaemlékezéssel. De ne feledjük el, hogy a szobrok nemcsak személyek dicső életének jutalmai, hanem egzszersmind magyarhoni prot. egyházunknak diadaloszlopai is. Némán is nagy ékes szólással hirdetik, hogy a protestantismusnak hazánkban nagy nemzeti jelentő sége is van. Jól mondja egyik kiváló történetírónk Salamon Ferencz: „össze van az forrva a mohácsi vész utáni minden nagyobb esemény, minden politikai intézményünk s egész civilázatiónk történetével, s nagy kérdés, hogy főleg a nemzeti nyelv és a szellem újjá ébredésének tett ama nagy szolgálatok nélkül megmaradhattunk volna-e alkotmányos nemzetnek s egyáltalában nemzetnek és országnak.“ .

Uj század hajnala dereng. A jövendő homályában kisértések, har- czok várnak ránk. Ám ha felÖvezzűk egyik karunkat a protestantismus védelmező paizsával s a másikkal a honszeretet fénylő pallosát ragadjuk meg, a harcz vége diadal. Ép azért okt. 31-ike nemcsak vallási, hanem nemzeti ünnep is, e napon a reformatio győzelmi énekének az „Erős várunkénak diadalharsogása, s az „Isten áldd meg“ méltóságos dallama fenséges harmóniába olvadnak egybe; s míg az egyházunkhoz való hü ragaszkodás s a honszeretet lobogó tüze éleszti szent lelkesedésünket, leborulva adunk hálát az isteni gondviselésnek, hogy Istent tisztelve a hazát szeretjük s a hazát szeretve Istent tiszteljük!

Németh Sámuel.

Győr — Csánig — Péteri.

— Tanügyi karczolatok. —

Az 1899. év őszének egyenlő zakatolással forgó kerekein tovább gördülő paedagógia szekerére felkapaszkodva, csendes lakóhelyemtől távol 3 vármegye előre kijelelt pontjára hajtattam, hogy hivatásomhoz hiven főleg a magam, részben pedig a találkozott érdeklettek munkájában és örömében is közremunkálhassak.

I.

De, hogy a dologra térjek, tehát kezdem tapasztalataim és élményeim elősorolását az első őszi hónapon (szeptember) s az első vármegyén (t. i. a magamén — GyŐrmegyén). Ezen hónap 20-án tanügyi pegazuson a győri ev. egyház tanácstermében állapodott meg pihenőre, hol a megyei ev. tanító-egyletünk rendes őszi közgyűlését tartotta — 3 beteg és egy árvizzel küzdő bajtársunk kivételével — teljes számmal. Ünnep számba szokott ezen nap menni mindig a tanügy búzgó munkásaira