Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 2. szám - Tárcza
bizony érdeklődött sok minden iránt, a minek a falusi felnőtt gyerkö- czők oda sem hederítenek. A kis tömzsi legény oda támaszkodott az istálló ajtajához és hosz- szan elnézte a kényelmesen heverésző riskákat. Hirtelen sarkon fordult és a ház felé iramodott. Mama — újságolta az ajtón berontva — mama, láttam a tehenek milyen szépen beszélgetnek egymással! (Megjegyzendő, a riskák nagyban kérődztek) Nagyapáék komolyságot erőltetve magukra, azt kérdezték a kis Vilmostól, hogy hát mit mondanak a tehenek egymásnak ? — Nem értem őket, mert igen csendesen beszélgetnek. * * • Ha kendermagos csibéje a tágas kert járt és járatlan utain már jól megsétáltatta Margitkát, végül pedig mégis elillant az élő sövény valamely részén .... a kicsike elszontyolodva tipegett a tornáczos folyosón pipálgató nagyapához. — Nagypapa, a pipiske incsejkedik Majgittal. A háznak hűséges őre rendületlen nyugalommal kisérte mindnyá- juk szemefényét, ha valami Ízletes, falatot fedezett fel a kis kacsókban. És Margitka csak kerülgette, csalogatta a hatalmas bernáthegyit, végül pedig mégis ő szaladt panaszra a konyhába. — Maji néni, a Bjutusz incsejkedik Majgittal. Ha bujósdít vagy fogósdít játszottak gyermekeimmel és a játék nem ment épen az ö szeszélyes fejecskéje szerint, azonnal beállt felperesnek pajtásai ellenében. — Néni az Imje mindig incsejkedik Majgittal. Végül pedig a varrógép is magára vonta a kis zsarnok neheztelését. Váratlan vendég érkezett és mindnyájan annak a fogadására siettek. Varrógépénél szorgoskodó barátnőmnek azonban, daczára a hirtelen félbe maradt munkának, volt gondja rá, hogy a gép felső szerkezetét elzárja. A látogató hamarosan távozott Margitkának nem kis örömére, mert a gép konokul megtagadta neki az engedelmeséget. Minden igyekezete daczára sem birt a két keréknél egyebet mozgásba hozni. És formás kis szája már-már sírásba állott, amint elpanaszolta, hogy a vajjógép incsejkedik Majgittal ! * * * Ez Ízben épen ozsonnához ültünk, midőn a gyermekek is nagy robajjal benyitottak az ebédlőbe. A nagyobbak még csak köszöntöttek valahogy, de a kis szőke baba figyelmét egyszeriben a vaniliakrém ragadta meg. Nagyapa azonban nem hagyta szónélkül a mulasztást és dorgáló hangon kérdezte kedvcnczétől: ej Margit, hát a köszöntés hol maradt? A ki hunczut hamiskás mosolylyal az ajtóra mutatott: odakünn nagyapa!
