Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 2. szám - Nagy Bálint: Mi módon lehet értékesíteni az ezredévi kiállítás tanulságait a népiskolában?
48 ládjában az idők végéig! Arról tanúskodik, hogy a keleti ős erények megőrzése mellett, nyugoti miveltséget — annak erkölcsi romlottsága nélkül — felvéve, ide a gondviseléstől végzetszerüleg küldetett ! Én legalább ezzel a tudattal tértem meg csendes falumba, hogy ott kettős leikesültséggel fogjak — azon már 20 év óta folytatott nemes munkához, mely — szerintem egyedüli bázisa a nemzet létalapjának. A következőkben pedig azt akarom elmondani, mikép vélem én, az ezredévi kiállítás tanulságait értékesíteni a népiskolában ? Valamint a látottak és tanultak főkép három irányban jutottak lelkem öntutatába, úgys/.inte három főirányban adom azokat növendékeimnek, nevezetesen : az általános ismeretek gyarapítása, a hazafiság fejlesztése', a vallásosság előmozdítása szempontjából. Az előadási módozatot illetőleg megjegyzem, hogy elhibázott dolognak tartanám az olyan eljárást,, mikor a tanító egy előadásban akarja a kiállítást és annak ismereteit megértetni növendékeivel; megengedem azt is, hogy egy külön órát szenteljünk ennek, főbb vonásokban ecsetelendő a kiállítást, de az én eljárásom még sem ez, nanem úgy és ott, a hol alkalom nyílik, előadás közben, éveken keresztül, és mindig hangsúlyozva, hogy ezt láttam, — adom elő és érvényesítem a kiállítás tanulságait. Azért tartom pedig ezen szót „láttam“ fontosnak, mert így maradandóbb és közvetlenebb a benyomás. Például : Az általános ismeretek gyarapításánál eljárásom a következő: a.) A természetrajz előadása alkalmával: különösen a falusi nép gyermekeinél megemlítem, minő szép a magyar gazda állat-tenyészete 5 elmondom nekik, milyen szép lovakat, szarvasmarhákat láttam ; — minő czélszerü, könnyen kezelhető gazdasági eszközöket: ekét, boronát, szekeret, vetögépet, jó aczél-kaszákat, arató-gépet, stb. láttam; — a növény termelésnél a mag tisztaságát, különféleségét, (fajok) különösen a magyar búza jóságát, a kerti vetemények ápolásából és tenyésztéséből- származó hasznot stb. tüntetem fel; az az ásványországból: a jó vas, só, kőszén, különféle ásványvizek, stb. — Az ipar mily csudálatos és sokféle eszközt állit elő, mint nagyszerű kocsikat (milyen volt a régi és a mostani? összehasonlítás) apróbb eszközöket, nagy és bámulatos gépeket, házi bútorokat, szövetárukat, stb. Kapcsolatosan figyelmeztetem őket: hogy a ki gazda marad, iparkodjék jó és tiszta magot vetni, nemes fajú marhát tenyészteni, jó és czélszerü gazdasági eszközöket megszerezni ; — de egyúttal figyelmeztetem az ipar fontosságára, annak jövedelmező voltára, tanuljanak minél többen valamely iparágot. Megemlítem: a selyem előállításának módozatait; buzdítom a nemes fajú gyümölcsök tenyésztésére stb. A kiállításról magammal hozott ide-vágó képeket, vagy eredeti terményeket felmutatom. A hazafiság fejlesztésének eszközléséül felhozom, hogy Magyarország bővelkedik mindennel ; a ki iparkodó és munkás, itt megélhet, mert enné! jobb föld nincs kerek e világon. b) A természettan előadásánál: főleg a villamosság legújabb csodái megismertetése, vagy ha a nehezebb és a gyermek ismeret és