Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 12. szám - Iván bácsi üzenetei - Irodalom - Vegyesek
359 Iván bácsi üzenetei. Igaz keresztyén. A latin „alter* szóból képzett új szó, mely ellentétben az egoismussal, mások javát, üdvét, boldogulhatását tartja szem előtt s azért áldozni is kész. Épen ez utóbbi a fő. Mert sok azok száma, kik szívesen gyakorolnak altruismust, mig saját édes énüknek áldozatába nem kerül. E jótékonyság rugója legtöbbször nem más, mint hiúság. Sokan vagy azért adakoznak, hogy azt lássa a világ, vagy azért, mivel tudják, hogy a ki ajándékot fogad el, lekötelezettjévé lesz annak, a kitől elfogadta. A valódi altruismus alapja semmi mellékes indok, tisztán szeretet, vagyis testvériség, vagyis keresztyéni szellem, Jézusi lélek. Talán épen azért emlegetik napjainkban oly gyakran az altruismust, mert már kezdik érezni hiányát; ébredez az érzete annak, hogy keresztyéni szellem nélkül szétbomlik minden társadalmi rend Irodalom. Előfizetési felhívás. A rajzoltató és foglalkoztató föld- rajzi oktatás vezérkönyve. Irta: Vaday József nagyváiadi községi iskolai igazgató. Előfizetési ára 2 korona. Előfizetéseket ez év végéig elfogad a szerző Nagyváradon. Azután amü csakis a jóval magasabb bolti áron, a könyvkereskedésekben lesz kapható. Mivel a mü száznál több előrajzot és térképrészletet foglal magában: előállítása igen költséges, a szerző-kiadó fölkéri a kartársakat, szíveskedjenek az előfizetési összeg beküldése által a mü kiadását megkönnyebbíteni. Tekintve, hogy a földrajz rajzoltató előadása minden korszerű tanférfiút érdekel: melegen ajánljuk az igen érdekes módszertani müvet olvasóink becses figyelmébe. Olvasóinkhoz. Jelen számunkkal folyóiratunk XII. évfolyamát zárjuk le. 12 év nem csekély idő egy, — anyagi nehézségekkel küzdő, csekély pártolásban részesülő szakközlöny életében. Hogy mégis vagyunk s élünk, bizonyítja, hogy szükséget pótlunk. Az „Evang. Népiskola* eddigi szíves munkásait, szellemi-anyagi támogatóit kérjük továbbra is, hogy pártfogásukat ne vonják meg tőlünk. Különösen kérjük pedig az előfizetési díjak rendes beküldését, mert fájdalom, a hátralék még mindig sok száz forintra rúg. Azon jó remény kecsegtet bennünket, hogy a jövő évfolyamot kedvezőbb előjelek közt indíthatjuk meg, mint az eddigieket. Adja Isten hogy úgy lehessen ! Szerkesztő.