Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 12. szám - Reformácziói ünnepi beszéd
338 csősegevel ajkukon a sátán szolgálatába állottak, — S lia van evan- gyéliomi egyház, a mely a mai napon elszomorodott szívvel gondol az elmúlt időkre, ott van a mi édes hazánk két evangyéliomi egvháza ; történetünk lapjai vérrel Írottak; füstölgő, de elhagyott házi tü/helyek, templomok romjai, nedves börtönök fenekéről felhalló szenvedők nyögése; mind megannyi égrekiáltó jelek, hogy itt barbár ellenség pusztító keze járt. Oh nekünk is van nem egy Magdeburgunk s a mi emlékünkre is akadnának síró alakok a gálya rablánczára fűzve. Ki akarná ma festeni azokat a szenvedéseket, a miket a vak hit fanatizmusa mért azokra a férfiakra, akik az Isten igéjének örök italával siettek az epedő lelkek megelégítésére — Oh bészéljetek nékünk ti nedves börtönök falai, ti csörgő rab bilincsek, ti a nagy óczeán hullámait szeldelő rab evezők ; kik jártak előttünk ? miért harczoltak ők ? hogy kegyeletes megemlékezésünk fogadalmat adjon ajkunkra ; hogy azt a hitet, a melyért ősatyáink küzdöttek, híven megtartjuk. — De tán fátylat a múltra, hisz a mi elmúlt, könnyebb. Nem, nem lehet, mert azok a szomorú emlékek a jelenbe is átnyúlnak, mert hiszen az az ellenség ma sem alszik, ma is háborog velünk s, ha kell erővel, ha kell, csellel tör ellenünk. De — „Küzd értőnk hős bajnokunk kit Isten küldött nekünk ; s kérded, ki az ? A Jézus Krisztus az“. Ezt hirdeti felénk az az Augsburg városát jelképező női alak pálmaágas jobbjával s koronás fejével. — Talán nem sok volt az, a mit ott Augsburgban az evangéliumi rendek hitvallásuk eléterjesztésével elértek, mégis nagy fontosságú tény marad az minden időkre. Az igazságnak szava elhangzott, a bizonyságtétel erejét kölcsönözve bajnokainak. A Luther kimondotta elv egy nagy közösségnek elvévé, az ő hitvallása ezerek hitének vallásává lön. Méltán ünnepli tehát Augsburg városa a reformáczió diadalát e fontos tényében, a melyhez a béke pálmaágát az emlékezetes 1555. év nyújtja. Nem teljes diadal volt ez, de olyan, a mely biztatón mutat a jövendő teljességre. — Ma is csak részleges diadalt ünnepel a reformáczió, — hiszen története még nem záródott le, — de a világ történelmét hiv* hatjuk bizonyságul a benne rejlő erő nagyság*a mellett. Az a hit diadalmasan járta be a világot, reá, mint megingathatatlan alapra állva az emberi szellem óriási kulturmunkát végzett. Ezt a reformácziótól eltagadni nem fogja senki. — De kérdés, hogy állunk mi ahhoz az örökséghez, a melyet dicső reformátorunk hagyott reánk, — mi gyarló hordozói annak a nagy eszmének, a melyet a protestantizmus irt zászlajára. Oh mert csak akkor ünnepiünk ma igazán reformáczíót; ha annak áldása szivünket-lelkünket általhatja ; csak akkor lesz teljessé a nagy mű, a melyet a wittenbergi hithős megalkotott, ha élve keresztyén szabadságunkkal mindenkor Istenhez emelkedünk. Vajha ez ünnepélyes óra is közelebb vinne Hozzá, kinek a mai nap emlékét köszönjük ! Mártony Elek, theol. kallgató.
