Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 8-9. szám - Egyesületi élet
244 midőn jegyzőkönyvileg hálás köszönetét nyilvánítja, egyúttal tisztelettel felkéri, hogy egyesületünk működését jövőben is szives ügyeimére méltatni, gyűléseinken s tanácskozásainkban részt venni kegyeskedjék. 3. Egyleti főjegyző nt. Egyházi Elnök úr évi jelentését a következőkben olvassa fel: Tisztelt Közgyűlés ! Ha végig tekintek mai közgyűlésünk pro- grammján s ezzel együtt a legközelebbi múlt eseményein, — egy örvendetes és egy leverő érzés vesz erőt lelkemen. Örvendetes jelenség látni, hogy a közélet kiváló munkásainak a tanítóságnak áldásos munkáját a kormány és a társadalom mindjobban méltányolja. Csak legyen szabad a múlt őszön megnyílt „Tanítók Házára“ mutatnom, mely otthont van hivatva nyújtani a szülői háztól idegenbe vetődött tanítófiaknak. — Aki volt közülünk valaha szegénysorsú tanuló, aki — mint szülő taníttatott valaha ezer gond és aggodalom között gyermeket, az tudja csak méltányolni ezt az áldásos intézményt, mely szerető, meleg otthont nyújt a főváros kietlen világában élő tanúló ífjainknak. Legyen érte hála és köszönet az alkotóknak és fentartóknak ! Örvendetes jelenség további, hogy egyletünk megtette az első lépést a tankönyvirodalom terén, mikor pályázatot hirdetett egy földrajzra, mely pályázat sikerrel járt s hiszem, hogy a birálat is kedvező lesz felette. De tisztelt Közgyűlés! — leverő és aggodalömkeltő érzések fogják el szivemet, ha programmunk egyéb pontjait tekintem s a legközelebbi múlt eseményeiről emlékezem — Evangélikus egyházunkban egy mindinkább terjedő betegségnek tüneteit látom, mikor a lelkészek és tanítók között mindjobban lazulni látszanak a közös munka és krisztusi szeretet összekötő szálai. — Addig, mig ez a kórtünet — hogy úgy mondjam — helyi jelentőséggel birt, mig emberi gyarlóságból, kicsinyes dolgokból származó személyi súrlódásokban nyilvánúlt, — nem volt arra méltó, hogy vele foglalkozzunk. De fájdalom, ma már a sajtó utján nyilvánosságra van ezen sajnálatos ügy hozva és pedig olyan alakban, mely már nem annyira a lelkészek és tanítók ügye, mint inkább az egyházé. Hosszas és nem idevaló dolognak tartom e sajnálatos jelenség okait kutatni és tárgyalni. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy helytelen és igazságtalan dolog személyes differen- cziákért az egyházat támadni és súlyosítani válságos helyzetét, mikor úgy is elég baja van a külső és belső ellenségeivel. Igen tisztelt tanító urak! — »mivelhogy mi együtt munkálkodó szolgák vagyunk“ — ne keressük azt, ami szétválaszt, hanem ami egyesít bennünket! Mert kiváltképen minekünk szólnak az apostolnak szavai: „ . . . egyenlő indulattal legyetek, egy szerelmetek legyen egy értelemmel és egy akarattal legyetek. Semmit ne cselekedjetek
