Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 8-9. szám - Egyesületi élet
236 terjedelmében magáévá tette, kimondván ezen két kérelemnek a mélt. és főt. Egyházkerület utján .illetékes helyre leendő felterjesztését. — Éppen ezért nem tettük magunkévá a „Vasmegyei ált. Tanító-egyesület* a 15 kros nyugdíj-járuléknak eltörlésére vonatkozó indítványát azzal a megokolással, hogy a „Somlyóvidéki testvér-egylet“ indítványában foglalt óhajnak teljesülése az intézőkörök jóindulatán kívül a nyugdíjalapnak minél tekintélyesebbé emelése mellett tételezhető csak fel s miután a 15 kros járulék a nyugdíjalapnak elég tekintélyes részét alkotja, melynek beszedése körül egyletünk tagjai eddig semmi kellemetlenséget sem tapasztaltak. 3. Németh Péter könyvtáros felhívja az egylet tagjait könyvtárunk könyveinek a tagok közötti köröztetés valamely elfogadható módjának ajánlására. Azon indítvány lett elfogadva, hogy kéressék meg a nagym. Kereskedelmi Miniszter úr oly értelmű rendelet kiadására, mely a fele kezeti tanítóegyletek könyvtárainak könyveit a lelkészi hivatalok utján a hivatalos záradék alkalmazása mellett a tagok között köröztetni megmegengedi: Kérelmünk felterjesztésére a nagytiszt, s tek. Egyházmegyét kértük meg. 4. Barabás Gáspár tagtársunk, mint az egylet kiküldöttje felolvasta az „Orsz. Tanügyi Bizottságinak Budapesten, múlt évi aug. 20-án tartott gyűléséről szóló jelentését, a következő főbb vitatárgyakat emelvén ki. — a) A tanterv-revisió egyik pontja azt követeli, hogy már az elemi I. osztály tudjon folyékonyan olvasni. — Mint keresztülvihetetlent, nem fogadta el. — b) A tanterv-revisiónak az I—IV. osztály házi feladványai eltörlésére vonatkozó intézkedését, mint paedagógiailag helyes intézkedést magáévá tette. — c) Reflektál az „Eötvös-alap“ osztó bizottságának azon eljárására, mely szerint ez csupán a kitűnő osztályzatú tanító-fiukat részesíti segélyben s azon véleményét nyilvánítja jelentésében, hogy a szorgalmas és törekvő, bár csak középszerű osztályzatú tanítófiukra is legyen az osztó bizottság tekintettel s ne csak a kitűnő osz- tályzatúakra, miután a kitűnő tehetség inkább isteni adomány, mely mellé nem ' mindig szegődik a szorgalom és törekvés is — mig szorgalom és törekvés által a középszerűséget kitűnővé emelheti. 5. Felolvastatott Hudy István, kántor-tanító- és tagtársunk levele, melyben — lemondván a tanítói pályáról — egyletünktől illetőleg kartársaitól szívélyes búcsút vesz. — Egyletünk úgy is, mint hivatalos testület, melynek a lemondott jegyzője is volt, de az egylet tagjai, mint a lemondottnak kartársai is sajnálattal veszik tudomásul kartársuknak a tanügy teréről történt visszavonulását s azon őszinte kívánsággal búcsúznak tőle, hogy az élet terheit megkönnyítő humorától meg nem fosztva, egészségben, örömben, a lelki megelégedettség gazdagító tudatával még sokáig élvezhesse a híven kiérdemelt nyugalmat. 6. Elnökül a múlt évben lemondott elnökünket, tisztelendő Nagy Sándor, bakony-szt.-lászlói lelkész úrat választottuk meg újra, ki is az egylet bizalmát elfogadta. A. B.