Evangélikus Népiskola, 1900
1990 / 6-7. szám - Tárcza
197 nyit csinálhatott, a mennyit adtak a becsületére, meg a szakálára. Ha jó szántából meg nem fizette, az csak a hitelesó baja volt. ósi birtokából adósságért soha senkit ki nem zavarhatott. Itthon lármázhatott, de Bécs- nek engedelmeskednie kellett. A haza földje a kiváltságos osztályé volt. Parancsolhatott a rajta élőkkel s ha kedve kerekedett még azt is elrendelhette, hogy emberei hogyan imádják Istenüket. A nemzet tagjainak többsége a jobbágy a paraszt, nem számított. Legfeljebb darabszám számlálták, mint az igavonó marhát. Földes ura adott neki élete nyomorult fentartására földet, évenként szolgált érte 52 napszámot — ingyen. Ha kifáradt a munkában s pihenni akart, háta mögött volt a hajdú, a kinek kezében azért volt a bot, hogy a pihenő munkást éppen úgy üsse, mint az ökröt, ha az ekét nem akarja húzni. Ez volt a robot. A mi kis jószága az uraság vadjainak kegyelméből megmaradt, abból fizette az adót : fizetett a fejéért, fizetett a kéményéért, az ablakáért, a kapujáért, mindenek előtt pedig lelke üdvösségéért összes termése tizedrészét. — Csinálhatta az utat, hogy az uraságnak Noé bárkájához hasonló batárját sovány lovácskái annál könnyebben húzhassák s ha gebéi történetesén a sárba rekedtek, vagy a földesúr üres kocsija előtt a szénás szekérrel ki nem tért : olvasatlanúl is megkapta a huszonötöt. — Védelmeznie kellett neki ezt a hazát, a melyben nem volt egy talpalatnyi birtoka. Ha szép szerével nem ment, megfogták, megkötözték úgy vitték a keserves 12 évi szolgálatra, mint a marhát a vágóhidra. — Volt igazságszolgáltatás is. A tisztiszék néha hetenkint, máskor havonként összegyűlt. A községházának kiváló bútordarabját tette a »deres* meg a »kaloda*. A kinek ilyenkor a községházához kellett menni, ritkán került el innen 25 bot nélkül, még akkor is, mikor arról panaszkodott, hogy a földes úr vadjai leették a vetését. Az egyik megkapta a 25-öt, a másik az 50-et, a harmadikat ezen felül még a kalodába is bezárták, vagy a szégyenfához kikötötték. Ilyen volt az egyenlőség• Az 1848-dik év véget vetett a rabságnak. Alig néhány nap alatt megszületett a 31 törvényczikk, mely a sebek sajgását elfeledtette. Független magyar felelős minisztérium, népképviselet, az ösiség az úrbér eltörlése, a szabadsajtó, a nemzeti őrsereg, mind olyan elvek, a melyeket hazánk jobbjai jámbor óhajtásként tartogattak sziveikben, de ily hamar való megvalósulását a lehetetlenséggel határosnak tartották. Tévedne azonban az, a ki ezt mind a nagy év márcziusi napjainak tulajdonítaná. Igaz, hogy a hosszú téli éjszakák sötétségét ekkor váltotta fel a tavaszi nagsugár. A felhők szakadozni, a köd oszlani kezdett. A levegő, mely eddig telve volt a kétségbe esettek sóhajtásaival, jajgatásaival, megtisztult. A szabadság érzése, mely előbb mint a sötét pin- czébe zárt növény sárgult, fonnyadozott, egy éj lefolyása alatt üde hajtásokat hajtott; a már-már merevedni kezdő erekben a vér újra pezsegni- kezdett s a sziveket elméket a szebb jövő érzésének nem esak sejtelme,
