Evangélikus Népiskola, 1900
1900 / 5. szám - Vaday József: Javaslatok a földrajzi oktatás módszeréhez
136 latot aztán úgy a fennálló módszer, mint az én javaslataim fölött, illetékesebb fórumra nem bizhatnám, mint e társaság mélyen tisztelt tagjaira. * * * Gyakran fölszólítottam egyik-másik földmives embert, hogy rajzolja le nekem édes hazánk határait, hadd győződjem meg, tudja-e, milyen alakja van annak a földterületnek, a melyet mi az egész világon legjobban szeretünk. Ezen felszólításra többnyire azt a feleletet kaptam- hogy még nem próbáltam. Csak igen ritkán találkoztam azzal a válasz, szál, hogy nem tudom. Ebből igen egyszerű azt következtetni, hogy ha próbálgatná, akkor le is tudná rajzolni a legegyszerűbb ember is, ami igen természetes; én tehát megmutattam hogyan kell s egy pár próbára meg is tanulta mindenik. Eféle kísérletek alapján bárki is meggyőződhet a felől, hogy a nép gyermekeit éppenúgy meg lehetne tanítani a térképolvasásra, mint a hogy a betűolvasásra megtanítjuk, csak úgy kellene kezelnünk a földrajztanítást, mint az irva-olvasást, tudniillik kellő időben kezdeni helyes módszerrel és buzgalommal folytatni. E tisztelt társaságban bizonyára sokan vannak, akik a népet ismerik, — méltóztassanak csak elgondolni, mi az oka annak, hogy ez az alak úgy a kis gyermek, mint az öreg ember előtt embert ábrázol, holott ez az alak mint vázlat is igen primitiv? Ennek az oka nem egyéb, mint az, hogy ezt az alakot már a kis gyermek berögziti a rajzolás közben agyába s összeköti az ember fogalmával, daczára annak, hogy ez az alak mint rajz nem testet ábrázol. Mikor a 6 éves gyermek az i hangja mellett krétával meghúzza az i betű alakját, — akkor a rajz szintén bele fényképeződik a szem reczehártyájáról az agyba, — ott megmarad és a betükép a hangfogalommal egyesül. A gyermek tehát képesítve van arra, hogy 6 éves korában hang és betüképet percipiáljon, azokat összekösse és rögzítse. Próbát tettem ugyanezen alapon 6 éves gyermekekkel térképrészletet percipiáltatni a következő módon: Krétát véve elő, a fekete táblán megrajzoltam olyan vonalat, mely- lyel a térképeken a folyót szokás jelölni és fölszólítottam a növendéket, hogy mikor én ezt csinálom, mondják hangosan: »víz foly«. Azért megmondtam nekik, hogy amerre húzom, arra foly : ezt is elhitték ; mikor pedig a rajzot továbbhúzva oly rajzot csináltam, mint a milyennel a tavat szokták ábrázolni, megmondták rá, hogy »víz áll«. Itt már csak egy lépéssel kellett volna tovább menni s meg lett volna a tó fogalma. Azonban vegyünk elé egy folyót, példáúl a Duna rajzát hazánkban és rajzoljuk a gyermekek elé arányos alakban és nevezzük
