Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 11. szám - Szily Lénárd: Elnöki székfoglaló beszéd

324 Elnöki székfoglaló beszéd. Mondotta. Szily Lénárd, a somlyóvidéki ev. tanítóegyesület elnöke. Mélyen tisztelt tanító urak! Szolgatársaira a Krisztusban ! Szép er­kölcsi igazságot fejez ki a nagy költőnek amaz ismert mondása, hogy »nehéz pályán szép küzdeni« s ha az igaz, pedig igaz, akkor a néptaní­tói pálya már csak küzdelmei miatt is a legszebb életpályák egyike. Mert igaz ugyan, hogy minden életpályán a munka terem kenyeret és dicsősé­get, mindenütt csak a küzdelem arat diadalt, mégis mig az egyik téren anyagi eszközök és némi egyéni ügyesség már elvezetnek a kívánt czél- hoz, míg másutt kitartó szorgalom is előbbre visz és az ismereteknek bősége, a tudásnak gazdagsága is magasra emel; addig a tanítói életpálya a maga harcosától, hivatás érzetet követel, a mely soha meg nem lankad, hűséget, mely soha meg nem csorbul, lelkesedést, mely soha meg nem csügged, türelmet mely soha el nem fogy, munkakedvet, a mely soha meg nem roskad, akaraterőt, ügybuzgóságot, a melynek semmi sem nehéz, a mely soha meg nem törik és apostoli önfeláldozást, a melynek élete is nem drága, hogy elvégezhesse az ő futását és bizonyságot tehessen arról, hogy ö annak a nemes ügynek hiv és bölcs szolgája akar lenni, a melynek lo­bogója alá nem silány kenyérkeresetből, talán a viszonyok által kénysze- ríttetve nyomorult bérért szegődött; hanem feladata magasztos voltának s a rája váró nehéz küzdelmeknek és szent kötelességeknek teljes tudatában ifjúi szive lángoló lelkesedésével és igaz hivatásérzettel önként sorako­zott. Mert igenis nemcsak küzdelmeinél, hanem feladatánál és czéljánál fogva is egyik legszebb életpálya a tanítói pálya. A házi nevelés áldásos munkáját folytatni, vagy annak mulasztásait pótolni, avagy félszegségeit helyre igazítani, a vadhajtásokat nyesegetni, azt a gyenge gyermeket tanítani, nevelni óh de nehéz, óh de szép fela­dat. Ismeretekkel gazdagítani a tudatlan elmét, azt az ártalan, de könnyen ide oda hajlítható, tehát a rosszra is könnyen hajló gyermeki szivet a min­den szép, nemes, igaz és jó iránt tenni fogékonynyá, edzeni az akaratot, a mely oly hamar megcsügged, bár csekély akadályok előtt, fejleszteni a bátortalan önbizalmát, mely a munka kezdésétől is visszariad a sikertelen­ség leverő reménytelenségében és mégis bizonyos korlátok között azt féken tartani, nehogy elbizakodottsággá, önhitséggé fajuljon, irányítani, vezetni azt a fejlődő jellemet, hogy az istenfélő, emberbecsülö hűséges munkás becsületes és igazságszerető legyen, hogy Isten, önmaga, övéi, a társada­lom, egyháza és hazája iránti szent kötelességeinek lelkiismeretes teljesíté­sében keresse és találja nemes büszkességét és legfőbb boldogságát: Oh ez a czél magasztos: ez a feladat engem lelkesít a czél felé való törek­vésben önökkel együtt munkálkodhatni, nekem dicsőség. Ily gondolattal lévén, köszönettel fogadom az önök megtisztelő bizal­mát, melylyel a somlyovidéki ág. hitv. ev. tanítóegylet elnöki székébe el­hívtak s melyet én bizonyára több jó akarattal, mint tehetséggel, de min­denkor odaadó munkássággal igyekszem meghálálni.

Next

/
Thumbnails
Contents