Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 1. szám - Fiedler János: Humor az iskolában

19

rültek, hogy püspök úr ez alkalommal különös örömének és megelégedésének adott kifejezést, a tapasztaltak fölött.

Ha tehát a humor nagy szerepet játszik az iskolában, akkor mindnyájunk édes kötelessége ezen isteni adományt magunkban ápolni, és növendékünkre is átvinni. Csakhogy a humornak nagy ellensége a 300 forintos minimum; a korpótlék sem zsírozza meg valami nagyon a káposztánkat. Csupa lelkesedésből jóllakni nem lehet, és méltó a munkás az ő bérére. Az írás szavai szerint ott túl rogyogni fogunk, mint a csillagok. Csakhogy a tanító is első sorban ember, s mint ilyennek földi prófán szükségletei is vannak, s nem hiszem, hogy ezek között a kenyér utolsó helyen állana. Már az ókori népek is rosszúl fizették tanítóikat. Pythagoras és Sokrates nagynevű kollegáink ingyen tanítottak — de nálunk nem terem kókuszdió, a fügét és narancsot is csak az olasz boltjából ismerjük, s a lepedővel való ruházkodás is rég kiment már a divatból. Némelyek azonban mégis meggazdagodtak. Rhemnius Palámonról azt tartja a krónika, hogy iskolája évenkint huszonkét ezer tallért jövedelmezett; csakhogy a tanítás mellett szabómesterséget űzött, s borral is kereskedett. Élelmes kollega volt az ipse.

Ámbár a valódi tanítónak fáradozásait megfizetni nem lehet, az igazság és méltányosság hozza magával, hogy állásához méltó jövedelme is legyen. Nincs arány munka és jutalom között, s hogy a különbség kiegyenlítődjék, akadnak olyanok is, a kik megfordítják a közmondást és azt tartják : A milyen a jutalom, olyan a munka. A régi római nép kenyeret és czirkuszt kért, („panem et circenses*) mi a czir- kuszt elengedjük.

A ki nem lakott jól, az nem lehet megelégedett. Az elégedetlen ember pedig elveszti kedvét hivatásától és bérencz munkát végez. „A hol a közművelődés szolgálatában álló munkának és munkásnak meg- becsültetése küzdelem tárgya; az a társadalom még messze áll a czi- vilizáczió magaslatától* (Wlassics.) Kivételes jellemek éhhalált is halhatnak a hazáért, de a társadalomnak egy nagy osztályától kívánni ezt — őrültség. A hazafiság örökös hangoztatásával nem lehet az éhséget csillapítani. A humor elpárolog, az ideál kifárad, s helyébe lép a számítás. Ne mondják, hogy nincs pénz számunkra, ez nem igaz. Ha jut a világon mindenre, higyje a bolond, hogy csak az iskolára nem jut. Tisztességes fizetés mellé adjanak szellemi függetlenséget. A magyar tanító szabad egyéneket nevel szabad ország számára. „Ha a szellemet békóba verik, ha avatatlan kezek minduntalan babrálhatnak munkáján, akkor a szabadság üdesége elrepül. A rabszolga csak rabot nevelhet.“ (Földes F.)

Ebben a korban, az anyagiságnak korában, midőn minden ember csak arra a pályára lép, a hol anyagilag boldogulást vár, igazán sokszor megmagyarázhatlan az ember előtt, hogy vannak még Magyar- országon, a kik a tanítói pályára készülnek. De ez nem is a társa-