Evangélikus Népiskola, 1899
1899 / 7-8. szám - Németh Péter: A szeretetházakról
221 által a helybelyi iskolás gyermekekkel, hogy az ily előadások s azok bírálata által, egymás módszerét tanulmány tárgyává tehessék. Határoztatott az is, hogy jövőben tárgya legyen az egyleti gyűléseknek több aprróbb pedagógiai kérdések megvitatása; ily kérdéseket a tagok mindegyike feltehet s az ily kérdések közül egyik, vagy másik, Írásbeli dolgozat tárgyául is kitűzhető; a munkahozóknak pedig ajánltatott, hogy kiválólag nevelési és módszertani kérdések vitatását s feldolgozását tegyék dolgozataik tárgyává. Az iskolai életből merített tételek s azok rögtöni elbírálása, melyek élénk eszmecserére adnak alkalmat, folyton élénkké, s tanuságossá tették, az egyleti gyűléseket. Az egyleti könyvtár évről-évre gyarapodott. Hidvéghy Sándor giczi állami tanító, az egylet tiszteletbeli tagja, több kötet könyvet és folyóiratot ajándékozott az egyleti könyvtár számára. Az 1890-dik évben tartott egyleti gyűlés szép ünnepélylyel köttetett össze. Kolbenheyer Albert lelkész urat, mint az egylet tiz éves elnökét üdvözölte a gyűlés, a felett való örömében, hogy az egylet oly férfiút birt elnökül, ki tiz év óta osztozott az egylet tagjaival, munkáikban, reményeikben, ünneppé avatta gyűlése napját. ,Az öröm mindkét részről s a szeretet nyilvánulása a szeretett elnök iránt, általános és benső vala.“ Hogy évközben az elnökséghez megküldött átiratok, felhívások még egyleti gyűlés előtt tanulmány tárgyai lehessenek s azokról az egyleti gyűlés elé véleményes jelentést lehessen terjeszteni, az elnökség mellé 1895-ben állandó választmány neveztetett ki. Hazánk ezredéves fennállása hályaünnepélyét 1890-ban Bakony- Szent-Lászlón tartott egyesületi rendkívüli gyűlésen ünnepelte. Nevezetes ez év arról is, hogy egyleti alapszabályaink a nagy- méltóságu vallás és közoktatásügyi ministérium által, ez évben erősítettek meg. 1898-ban egyesületünk a dunántúli ág. hitv. evang-. egyházkerületi ének és zenepártoló egyesület, valamint az országos ág. hitv. evang tanító egyesület pártfogó tagjai sorába lépett; az országos evang. ta- uító gyűlésen képviselte magát. Az egylet tisztviselői ez ideig: Elnök: Dubovay János h. böddgei, Diénes Gábor b.-szentlászlói, Tatay Sámuel b.-tamási, Kolbenheyer Albert csernyei, Nagy Sándor b.-szentlászlói lelkészek. Alelnökök : Bélák János vanyolai lelkész, Talabér Ferencz varsányi, Macher Endre lajos- komáromi tanítók. Jegyzők : Kiss József b.-szombathelyi, Csányi Mátyás b.-tamási, Talabér Ferencz varsányi, Németh Péter sikátori, Macher Endre lajoskomáromi, Hudi István hántai, Sipos János tési, Barabás Gáspár várpalotai tanítók. Pénztárosok: Csányi Mátyás, Kiss József, Németh Péter. Könyvtárosok : Benedek János, Balassa Sándor, Németh Péter. Számvevők : Németh Péter, Balassa Sándor.