Evangélikus Népiskola, 1899

1899 / 5. szám - Hetvényi Lajos: Templomi beszéd az 1848-iki törvények szentesítésének évfordulóján

144

Neveljük és tanítsuk a gyermekeket istenfélelemre, tanítsuk imádságra, tanítsuk szeretetre, tanítsuk kívánságaik korlátozására, akkor a gyermek kiválasztott edénye lesz az isteni kegyelemnek, édes vigasztalása a szülői szívnek.

Es vájjon mikor lehetne e legszebb tulajdonságokat jobban meggyökereztetni, mint éppen az ártatlanság legszebb idejében, midőn az ember legkevésbbé felejt, midőn az emlékező tehetség oly eleven és a lélek minden jóra oly fogékony,

Ulreich Gyula

Templomi beszéd

az 1848-iki törvények szentesítésének évfordulóján.

Az 1899. április ll-én tartott ifjúsági isteni tiszteleten mondotta: Hetvényi Lajos

főiskolai exhortator.

„Az Úr pedig ama lélek; a hol pedig az Urunk ama lelke vagyon, ott vagyon a szabadság.* (II. kor. 3, 17.)

Testvéreim az Urban! Nemzeti ünnepre gyülekeztünk össze itt Istennek házában; mert a haza üdvéért is a dicséretet első sorban nem az embereknek, hanem Istennek kell adni. 0 tőle jő minden segítség, mert »ha az Űr nem építi a házat, híjába fáradnak, a kik azt építik; ha az Úr nem őrzi a várost, híjába vigyáznak az örizők.« (127 zsolt. 1.) És hol is volna méltóbb hely arra, hogy ajkunkra merjük venni ezt a szót: »haza szeretet,« mint épen Istennek oltáránál. Mert szent ez a szó: »haza,« szent a szó: »szeretet.« Oltár a haza is, a mit őseink vér és könyhullatás közben emeltek; szeretetünk rajta a méltó áldozat; az a szeretet, melynek jelképe Istennek oltárán a kereszt, az a szeretet, mely a haza javáért önzetlenül munkálkodik és kész érette az önfeláldozásra.

Istennek házában gyülekeztünk össze azon napon, a melyen ötvenegy évvel ezelőtt a szabadság nemzetünk törvényévé lön ; hisz a vallásnak és szabadságnak forrása lelkűnkben ugyanaz, mert mint Pál apostol mondja: »a hol az Urnák lelke vagyon, ott vagyon a szabadság."

Szabadság! Mily kedvesen hangzó szó ez előttünk, lelkünk azért örül annak, mert az egész természetnek s a mi lelkűnknek is örök törvénye az. — Vess köveket a pataknak medrébe, akard megállítani annak folyását, a viz ott csakhammar összegyűl s inig előbb oly csendesen csörgedezett, most vad haraggal tör át a torlaszon, mert a természetnek örök jogával, törvényével: a szabadsággal mertél szembe szállni. Miként vergődik kezedben a kis madár, hogy csak visszanyerhesse ismét arany szabadságát s ha fogságba veted, ottan mily bánatos s ha néha-néha énekel, azt is csak a szabadságnak reményében teszi.

Ha az öntudatlan lények életében oly nagy szerepet játszik a szabadság utáni vágy, mi lehet az akkor az emberre nézve. Ha az ember