Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 3. szám - Nitsinger Fülöp: A vallástanításról
71 Azt akarjuk elérni, hogy az a gyermek ily értelemben folyt tanításból tanulja hinni az isten létezését; azt akarjuk, hogy necsak az isten létezéséről szerezzen meggyőződést, hanem hogy ezt az istent mint mindnyájunk szerető atyját, mint a világegyetem intézőjét tanulja félni, tisztelni és szeretni, nem rettegésből, hanem gyermeki félelemmel, gyermeki tisztelettel, gyermeki odaadó imádattal. És azt akarjuk, hogy ez a tisztelő félelem, ez az imádó szeretet mintegy második énjévé legyen lelkében, mely öt ezen mi mennyei atyánk parancsolatának, akaratának útján vezérelje, melyen istenfélelemmel s felebaráti szeretetből jó cselekedeteket gyakorolva a fenséges végczélra, a mennyek országába juthasson. íme ez a mi czélunk, melyet vallástanításunkkal el akarunk érni. Ez tagadhatatlanul szép czél, sőt valamennyi czélunk közül a legszebb, a legfelségesebb, mely mellett a többi mind elvész, miként a százados tölgy mellett az élődő füszálacska. És mivel ez valamennyünkre nézve a legszebb czél, melyet elérhetünk, érdemes, sőt szükséges, hogy ez irányban a legnagyobb lelkiismeretességgel, a legodaadóbb buzgósággal, de a legnagyobb óvatossággal is törekedjünk; mert sehol sem boszulja meg magát úgy a meg gondolatlanság, a könnyelmű felületesség, mint épen a vallástanításnál. A midőn ezt állítom, nem lebeg előttem Julián császár esete, hanem korunknak az az általános betegsége, mely abban nyilvánul, hogy a nagy többség hite istentagadás, meggyőződése pedig állati önzés. Épen e tapasztalatból indulva ismételten is mondom, hogy a vallástanításnál nemcsak a legnagyobb lelkiismeretességet, hanem a legmesz- szebbmenő Óvatosságot is tanúsítsuk, mert a midőn azt hiszszük, hogy istenfélő, kegyes embereket neveltünk, könnyen arra virradunk, hogy a kezünk alul kikerült gyermek csak az istentelenek számát szaporítja. És miben nyilvánuljon ez a mi lelkiismeretességünk ? Abban-e, hogy a tananyagot a lehető legnagyobb alapossággal megmagyarázzuk, nehogy esetleg meg nem értett dolgot sajátíttassunk el? Avagy talán az volna a lelkiismeretesség, hogy az egész tananyagot, sőt talán még ennél többet is egyszerűen bemagoltassunk tekintet nélkül arra, vájjon a gyermek értelmi fejlettségénél fogva képes-e az elsajátítottat apercipálni is, bízván abban, hogy később, érett észszel úgyis tudatára ébred az igazságnak ? Sem nem ez, sem nem amaz az igazi lelkiismeretesség, mert a mi a magyarázást illeti, az többé-kevésbbé fölösleges, miután a hitigazságok egyszerű emberektől együgyüekkel könnyen érthető szép nyelvezeten közöltettek s ennélfogva az értelmezés könnyen agyonmagyarázássá fajul; a derüre-borura való magoltatás pedig egyszerűen durva merénylet, melynek a legtöbb esetben az az eredménye, hogy a gyermek a helyett, hogy hitében gyarapodnék, utálattal viseltetik megkinzatásá- nak tárgya iránt.
