Evangélikus Népiskola, 1898
1898 / 3. szám - x–y: Mea culpa…
67 hogy a kántortanítók sérelmes nyugdíjügyében az elfogadott kész memorandum nyújtassék be leghamarabb a közokt. minisztériumhoz. Az első dolog tehát a már meglevő alapszabálytervezet újbóli kinyomatása s négyfelé szétküldése, s a kész memorandum benyújtása lett volna. Ehhez ugyan, szerintem, nem valami sok idő, munka és fáradság igényeltetik. Hogy az orsz. bizottság eltért a gyűlési határozattól s az alapszabályokat már eleve átdolgozta s hogy a memorandumot benyújtás előtt szintén átdolgozni óhajtja, azt mi nem tudhattuk, de szükségesnek sem tartottuk. Minket csak az a nézet vezérelt, hogy a kész munkálatok kivitelében az orsz. bizottságnak csak egyszerűen el kell járni, a mi a lefolyt idő óta minden külön megterheltetés nélkül duplán is lehetségesnek látszott. Mindezeket tekintetbe véve L. úr szerfelett való érzékenykedését, feljajdulását és kifakadásait nem tarthatom helyén valónak s reményiem ezek után ő is be fogja látni, hogy én az országos gyűlés határozata végrehajtásának sürgetésével, annyi idő után, sem lehetetlent, sem méltánytalanságot, sem tapintatlanságot, sem kegyetlenséget el nem követtem, sőt ellenkezőleg, csakis kíméletre mutat, hogy ez nem előbb tétetett már szóvá. Senkinek, a ki a tanügy s annak munkásai javát előmozdítani óhajtja, úgy nekem sem lehet s a „kérelem“ megirásánál sem lehetett czélom elkedvetlenítést idézni elő. Higyje meg nekem L. úr s legyen meggyőződve, hogy engem itt is csak a legjobb szándék s a közérdek vezérelt, mely esetben pedig még az esetleges tévedés is bir bizonyos jogosúltsággal. Ennyit soraim értelmének helyreigazításáúl. És most lássuk L. úr egyéb észrevételeit. A késedelmezés mentségéül felhozott okokat teljesen méltánylom emberi erőt meghaladó munkát senki sem végezhet; csakhogy mi nem jövünk ám azért azon hallani vélt ferde következtetésre, hogy „miért nem tetszett a helyét másnak átengedni, stb“, hanem arra igenis, hogy miért nem tetszett az orsz. bizottságnak szorosan az országos gyűlés határozata szerint járni el, mint a mely kevesebb munkával járt volna, ha e czélra amúgy is kevés idővel rendelkezik. Vagy pedig, ha másként látta jónak eljárni, — melyhez nekem szavam nem lehet, — tudva titkár úr nagy elfoglaltságát, a dolog gyorsabb keresztülvitele czéljából miért nem adott neki valakit segítségül; tán csak találkozott volna valaki az orsz. bizottság tagjai között, aki szives is és képes is lett volna kö- nyíteni a dolgon. Egy perezre sem kétkedem abban, mintha e kitüntető bizalmi állásnak L. úr tán valami nagyon megörült volna, mert bizony annak ára is van, hanem meg vagyok győződve róla, hogy annak elfogadására csupán a felekezeti közügy iránt való közös kötelesség szem előtt tartása bírta
