Evangélikus Népiskola, 1897
1897 / 1. szám - Gazdasági iskolát a tanítóképzőkhöz
15 Áll ami jólétünk egyik fontos előmozdítója az okszerű gazdálkodás; ezt is ott iparkodjunk érvényesíteni, a hol legnagyobb a szükség. Nem egyesek, de a nagy többség, a nép, a polgári elem jólétében érvényesül az állami jólét. Csak ott lehet szó valódi jólétről, a hol a föld népe nem nyög. Kiváltságos gazdagok közt kétszeresen szegény a szegény. Gazdasági akadémiáink s iskoláink okszerű gazdálkodásra tanítják azokat, a kik uradalmak felett rendelkeznek, már ha másként nem is, csak mint tisztviselők. Ezen intézetek vajmi keveset törődnek a kisbirtokosokkal, még kevesebbet a föld népével. Pedig a tény az, hogy azok a kevesek, a kiknek sokjuk van; a kiknek kevés a talajdonuk, azoknak nagy a száma. A kormányzó hatalom tekintsen azokra is, a kik nem uradalmak, de legfeljebb 1—20 hold birtokocska felett rendelkeznek. Ezeknek van nagy szükségök okos tanácsadókra, czélszerü, mindent kiaknázni tudó gazdálkodásra. Ha hazánk polgárságának ez a része boldogúl, nagyot lendül az állami jólét is. Az apró birtokosok okszerű gazdálkodását legjobban elősegíthetik a gazdálkodáshoz értő tanítók, mert ezek érintkeznek velük, mert ők másban is tanácsadóik, vezetőik. Az ügy jól felfogott érdekében tehát nagyon üdvös volna, ha minden tanítóképző-intézethez egy kis gazdasági iskola szerveztetnék, egy jól berendezett kis, de teljes gazdasággal. Az ipari tanműhelyek nem vezettek czélhoz, mert a jelöltek nem tudtak, illetve nem tanultak meg annyit, a mennyit a tanítómesternek tudnia kell; de meg a faluban hogyan is érvényesülhetett volna a tanító, a kit nem dolgozni tudó szakértő mesterré, de úrrá neveltek. Nem tudtak érvényesülni ipartanítóink, mert érdekük nem volt a nép érdeke is. Másként áll a dolog a gazdálkodással. Hazánk legsivárabb zugában is gazdálkodnak. Az árvamegyei zabot, krumplit termelő atyafinak épen olyan sokat ér a jó tanács, mint a bánsági búzásnak. Kitől kaphatja ezt leginkább ? A tanítótól; mert hiszen tanító van itt is, ott is. A tanítónak magának is szüksége van okszerű gazdálkodásra, mert fizetését most is magának kell a földből előteremtenie. De ha készpénzfizetése van is, minden tanító oda törekszik a falun, hogy egy pár hold földecskéje, gyümölcsöse, méhese, tehene, ha lehet egy pár lova is legyen. A gazdálkodni tudás a nép és tanító közös érdeke. A tanító van tehát hivatva első sorban okszerű gazdálkodásra oktatni a népet, az apró birtokosokat. A czélt legjobban érhetjük el úgy, ha a tanítóképző-intézetek mindenikéhez egy kis mintagazdasággal ellátott gazdasági iskolát állítunk. Mennél fényesebb s gazdagabb berendezésüek lesznek eme iskolák, gazdaságok, annál kevésbbé fognak megfelelni a czélnak.
