Evangélikus Népiskola, 1897

1897 / 5. szám - Ifj. Draskóczy Lajos: Iskolai évzáró beszéd

154

Ez a szomorú igazság vésse lelketekbe a költő szavait :

.... Nyomtalan a sebes óra halad,

Elmúlt napokat soha vissza nem ad;

S a rózsa, ha szép kora múlva, lehull,

Méh, wem s^etfo' mézeit hamvairul....

Azt jelenti ez a néhány szó, hogy a mit a pillanattal elveszítetek ; azt egy öröklét sem hozza vissza többé a ti számatokra. Ez a szomorú igazság lebegett az én szemem előtt is, mikor a letűnt év elején elvezettelek titeket a testiség tarlójára ; megmutattam az ott tenyésző mérges gyomokat; föltártam sötét, megrendítő képét a testi aratásnak. Azért tettem ezt, hogy óva figyelmeztesselek titeket az apostol szavaira, „ Valamit ember vcténd, azt aratja. A ki vet az ö testének, a testből arat veszedelmetu .... Nagy a mi örömünk, hogy ti úgyszólván kivétel nélkül megtartottátok fogadásotokat és nem vetettetek a testiség földébe. Azért volt olyan szép az a lelki aratás, melynek tanúi voltunk tepnap s tegnapelőtt. Ti ugyan már arattatok. De ne feledjétek, hogy nálatok a vetés ideje még folytonosan tart. Azért nyissátok meg sziveteket, hogy beszállhasson oda minden szavam, midőn titeket e hála-ünnepélyen, szerető szivem lelkesedésének minden erejével arra búzdítalak, arra intelek, hogy vessetek ti ezután is a léleknek földébe, mert ;

I. A ki vet a léleknek,

II. A létekből arat örökéletet.

Mig az apostol szavait értelmetekhez mérten megvilágosítom :

figyeljetek !

I, „A ki vet a léleknek. . . . Mi az a lélek, a melynek vetni kell ? Az a csodálatos benső, titkos hatalom, mely fölfelé emeli a megtört tekintetet, mely letörli a gyermekszem könnyeit, mikor neki angyalokat, fényes, ragyogó menyországot Ígér, hol jó gyermekek ; hol jó leánykák játszadoznak zöldelő mezőben, fehér báránykával, hol a jó apát, az édesanyát, a szerető testvéreket többé koporsóba nem teszik ; hol örülhetnek együtt, örökké, egymás ölén! Mi az a lélek? . . Az a piczike, észrevehetetlen, láthatatlan, kis szikra, mely szivetekbe száll még akkor, mikor rátok nézve a bölcsőnek .-. ük fala egy végtelen világ. Mi az a lélek ? . . Az a biborpir, az a viruló rózsa szende arczotokon, mely nem az időben fakad s így az idővel együtt nem is múlik el, mely virulni fog még akkor is, mikor kedves arczotokat Isten bölcs végzéséből, belepi majd a halál fehér hótakarója. Mi az a lélek ? . . Az a romolhatatlan izes gyümölcs, melynek zsengéjét vettétek ti már ott, a keresztelő kőnél, a mely számotokra égi manna volt az első pillanattól kezdve, melyben érző kis szivetek eszmélni kezdett s gyönyörködni tudott abban a mi szép, jó és nemes. Mi az a lélek, a melynek vetni kell ? . . Az a föld, a melyet Isten szivetekbe zárt, hogy teremhessen benne az életnek kenyere, hogy csörgedezhessék rajta az életnek vize. . . .