Evangélikus Népiskola, 1896

1896 / 2. szám - Vegyesek

to név- és születésnapi, valamint más ünnepies alkalmakra szolgáló kö­szöntő verseiben a gyermekvilágnak állandó nemes épülésére szolgál. Kérem a tisztelt kartársakat, kegyeskedjenek e két kiadvány hasznát tanuló növendékeiknek elmagyarázni, rendelésre serkenteni — s a cse­kély összeget egybegyűjtve hozzám beküldeni — én pedig azonnal és bérmentve küldök el mindent s a gyűjtésért tiz példány után egy tisz­teletpéldány, — 20 példány után ezenfelül 120 mesét tartalmazó mesés könyvem, — 30 példányon felül menő gyűjtésért pedig mindezeken kí­vül két darabb 33X43 cm. nagyságú remek chromo kép megküldésé­vel fogok kedveskedni. Csak egy próbát kérek az iskolában s a siker kimaradhatlan. Szepsi-Szentgyörgy, (Háromszékm.) 1896. jan. K o- bány Mihály, képezdei minta-óvó. Kérelem. A kereskedelmi minisztérium múlt évben 14110. szám alatt engedélyt adott az ó-becsei protestáns egyháznak, hogy templom és iskola építési czélokra postatakarékpénztári gyűjtő lapokat kűld- hessen szét az országhan, hogy kitűzött czélját könyöradományokkal érhesse el. E czél csak részben éretett el, mivel sok takaréklap még mindig nem érkezett vissza; nevezett egyház tehát hazafias bizalommal felkéri azokat, kik takaréklapot kaptak és azt mindezideig vissza nem küldték, hogy azt „Templom építési alapkezelőségnek Ó-Becse“ czim alatt mielőbb visszaküldeni szíveskedjenek. WlassiCS ÓS a tanítók. „Eötvös-alap országos bizottsága tiszteletbeli tagjáúl választotta W lassies Gyula közoktatásügyi minisztert és Zsi­linszky Mihály államtitkárt. A miniszternek és az államtitkárnak Péterfy Sándor vezetése alatt nyújtotta át egy küldöttség a dísz­okleveleket. Wlassics megköszönte a megtiszteltetést és megígérte hogy ezután még nagyobb mértékben fog a tanítók érdekében csele­kedni, mint azt eddig tette. Tudja, hogy a tanítók anyagi hely­zetén segíteni kell, s hogy az erre irányuló törekvése az idei költségvetésből nem tűnik ki még, annak oka a míllenium, amely sok pénzbe kerül. A jövőben azonban minden akaratával és tehetségével rajta lesz, hogy a tanítók anyagi helyzetét elviselhetőbbé tegye. Végül arra kérte a tanítókat, hogy ne vegyék e kijelentését közönséges Ígé­retként, mert nemcsak hivatalos kötelességéből kifolyólag tette ezt; a jövő évben első dolga lesz a tanítók fizetésének napirendre tűzése. A küldöttség ezután Zsilinszky Mihály államtitkárnál tisztelgett, aki éppúgy nyilatkozott, mint a miniszter. A tanítók és tanárok politikai napilapja Egyetlen politikai napilap Magyarországon, melyet tanférfiú szerkeszt, a „Fővárosi Lapok“, melynek épen ezért minden nap van közoktatási rovata, s a mely nyitva áll a tanitói s tanári világ érdekeinek megvédelmezésére. A kiadóhiva- tál (Bpest, Ferencziek tere 3.) Tanférfiak részére leszálltott áron, havi 1 frt 20 kr., helyett 1 írtért küldi a lapot. Egy napilap, egy könyvtár, egy illusztrált folyóirat. A legolcsóbb fővárosi napilap kétségtelenül a Magyar Újság, melynek főszerkesz­tője Fenyvessy Ferencz dr., felelős szerkesztője pedig Kende Zsigmond. Olcsósága mellett egyike a legérdekesebb, legtartalmasabb lapoknak, mely gyors és megbízható információk mellett, kiváló szépirodalmi dolgokat is nyújt olvasóinak. Előfizétési ára e minden izében liberális lapnak egy évre 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt, egy hónapra

Next

/
Thumbnails
Contents