Evangélikus Népiskola, 1896

1896 / 4. szám - Gyakorlat

128

tett többé hajolni, a vig'yázó szem éles látása terhes volt neki, az atyai kéz szigorú de igazságos féke : f é 1 e 1 em g e r j e s z t ő. Szabadulni akart: rendtől, fegyelemtől, felelősségtől. Elgondolta s o k s z o r, milyen jó volna, ha maga úra lehetne, ha szabad volna azt tennie, a mitő akar. Ez a gondolat volt az első alkalom (a kőszáli zerge), mely okozója lön a növekedő bűnnek. Az ártatlan fiú nem tudta elűzni e bűnös gondolatot, mely nem hagyott neki békét, míg apjához nem ment, hogy ezt mondja neki: „Atyám! add ki nekem az örökségből az én részemet“ . . .

A mint megnőtt az ifjabbik gyermek, milyen lett neki az atyai ház ? (Kicsi.)

Gyermekkorában milyen volt a kisebbik fiú? (Engedelmes.)

Mikor megnőtt, szeretett-e azután is engedelmeskedni ? (Nem,)

Milyen volt rá nézve a vigyázó szem? (Terhes)

Miért volt terhes? (Mert nem tehette a mit akart.)

Miért félt az atyai kéz szigorától ? (Mert büntetéstől tartott.)

Szerette-e a rendet, a fegyelmet? (Nem.)

Mitől akart tehát szabadúlni? (Rendtől, fegyelemtől.)

Mi után sóvárgott? (Szabadság után.)

Min gondolkozott el? (Milyen jó volna, ha a maga úra lehetne, ha szabad volna azt tennie, a mit ő akar.)

Ez a helytelen gondolat volt az első „a 1 k a 1 o m“, mely okozója lön a tékozló fiú növekedő bűnének.

Az ártatlan fiú tudott-e szabadulni ettől a gondolattól ? (Nem.)

Ennek a gondolatnak elhatalmasodása mit nyomott el a jó fiú szivében ? (Az ártatlanságot, engedelmességet, szeretetet.)

E csábító gondolat hatása alatt milyen kéréssel fordtilt a fiú atyához ? (Atyám! add ki nekem az örökségből az én részemet.)

Gondolhatjátok, mennyire meglepte az atyát a fiú kérése. Képzelhetitek, hogy a jó atya óva intette fiát a ballépéstől, de mikor látta, hogy az elhatalmasodott vágy kiölte szivéből a szeretetet, nem akarta őt kényszeríteni a szeretetre. Látva fiának javíthatatlanságát, mélyen elszomorodott, de belenyugodott a változhatatlanba és vigasztalást keresett a gondolatban : hogy a fiú, ha mélyebbre sűlyed is a bűnbe a messze idegenben, talán a maga kárán tanúi, talán a bűn ostora felkölti benne a bünbánatot, talán nem veszti el fiát — örökre! „Annak okáért — ha nehéz szívvel is, —- de megosztó közöttük az örökséget“.

Miként hatott az atyára a fiú kérése? (Meglepően.)

Megdorgálta-e kegyetlenül az atya a hálátlan fiút? (Nem.)

Milyen szavakat intézett hozzá? (Óvó, intő.)

Mitől akarta megóvni fiát ? (A ballépéstől.)

Melyik ballépéstől ? (Hogy elhagyja az atyai házat.)

Sikerült-e fiát megóvnia? (Nem.)

Kényszeríthette volna-e fiát a maradásra? (Igen.)