Evangélikus Népiskola, 1894

1894 / 10-12. szám - Tárcza

Pedig nem úgy van. A közvéleményben isteni Ítélet nyilatkozik. Népszava, Isten szava. Lehetetlen tehát, hogy az a fonákságot sőt erkölcstelenséget pártolja. Hanem bizonyos az, hogy a valódi közvéleményt felismerni felette nehéz és még nehezebb a már fölismert közvéleményt a hozzá tapadt emberi gyarlóságoktól megtisztítva állítani szemeink elé.

Ez az oka ama gyakran előforduló jelenségnek, miszerint egyesek bár érzik valamely társadalmi kör, valamely vidék felfogásának helytelenséget, érzik, hogy azzal szemben saját gondolkodásmódjuk, elvük a helyes; mégsem lépnek fel nyíltan a fonákság ellen, sőt ha a körülmények színvallásra kényszerítik őket, elveik ellen követik a helytelen irányt. Mert nincs elég bizodalmuk elveik helyességében, nincs bizalmuk az iránt, hogy az a fonákság nem lehet közvélemény, mert ennek igazságosnak kell lennie; nincs bátorságuk szembe- szállani azokkal, kik ellenkező véleményen vannak.

És ebben megtalálod a feleletet azon kérdésre, mit tégy, midőn azt gondolod, hogy a közvélemény elveiddel ellenkező lépésre kényszerít. Vizsgáld meg először mély megfontolással, hogy elved korunk erkölcsi színvonalához képest valóban helyes-e, s ha vizsgálódásod azon eredményre vezet, miszerint elved a korszellem által kebledbe nevelt erkölcsi érzülettel teljesen öszhangzó, állj meg mellette rendületlenül, lelkiismereted nyugalma legyen előtted legszentebb.

Azután legyen erős hited, bizodalmád a közvélemény igazságosságában. Ne hidd, hogy ez oly következetlen lehessen, miszerint elítélje cselekedetedet, melyet az általa fejlesztett erkölcsi érzület szükségképeni következményekép hajtottál végre. Sokszor hallunk panaszt a közvélemény igazságtalansága ellen, hivatkoznak a tömeg hangulatának ingatagságára, miszerint az ma hallelujával fogad és holnap „feszítsd meg*-et kiált. Pedig ez a tény csak azt bizonyítja, hogy a tömegben két sőt akár több egymással ellenkező irányhoz nem nehéz pártot találni. Meglehet, hogy épen azon pártok közül, melyek legnagyobb lármát ütnek, egyik sem hü kifejezője a valódi közvéleménynek. Hogy Jézusunk korában nem az volt a közvélemény, mely öt a Golgotára vitte: bizonyítja az ő tanainak rendkívül gyors, hatalmas terjedése.

Nem, nem igazságtalan a közvélemény. Hiszen az a végeden szellem nyilatkozik benne, mely az emberiséget a tökéletesedés mezején isteni czéljai felé vezeti. A gondviselés igazságszeretetében kételkedik az, ki a közvéleményt igazságtalannak tartja.

És ha ezt egész lélekkel átérzed s elveid helyessége felől tiszta, erős meggyőződésed vagyon, e kettő bátorságot éleszt kebledben, mikor a sors oly helyzetbe visz, hol a társadalom jó nagy részének gondolkodásmódjával kell szembe szállanod. Nyugodt lélekkel veszed fel a harczot, mert lelkiismereted szerint helyesen cselekszel, s hited rendületlen, hogy a közvélemény a te pártodon leend.

Mindezek mellett azonban szükséges, hogy az ember a társadalomban élve, magát attól el nem különítve, folytonos testi és szellemi érintkezésben álljon azokkal, kikkel az ő lelkülete rokon. Ha valamikor, úgy most van égetően szükség arra, hogy a kiket közös eszmék hevítenek, szakadatlanéi együtt