Evangélikus Népiskola, 1894

1894 / 10-12. szám - Tárcza

— 292

Ki téged kér, nem éri szégyen,

Mert az esdőt meghallgatod,

Bízom benned, bár sebtől vérzem,

Legyen meg szent akaratod !

Oh küldd reám lelked világát Hogy óhajtva keresselek ;

Mutasd meg szent tetszésed útját,

Mely mennybe te hozzád vezet.

Ápold bennem szereteteddel A harczra gyenge hitemet,

S ha boldogságom napja felkel,

Szivemet áldozzam neked.

II.

Uram, ki alkottál e múlandó létre És belém oltottad halhatatlan lelked, Őrizz, hogy ha lábam álutakra térne,

Ha szivem elpártol tőled s bűnre gerjed. A tévelygőknek te gyújtasz világot, Feléd sóhajt vágyódva a kebel ;

Te az igazán megtérőt megáldod,

Karod ha sújt is, újra fölemel.

Óh légy nekem, porba omolva kérlek, Kisértetek közt vezérlő szövétnek 1

III.

Ösvényemen tévelyegve járok,

Lábam gyakorta meg-megtántorúl.

De megnyugtat, Uram, hogy Te kisérsz, Te állsz mellettem éber gyámolúl.

A kit te védesz, nem roskadhat össze, Nem győzi azt le soha csüggedés,

Szemét a sors bár könnyekben füröszsze, Bizalma, hite ködbe nem enyész.

Buzgón könyörgök hozzád Istenem, Vezérelj engem tetszésed szerint,

Akkor, tudom, a földi pálya végén Felém boldogság biztos réve int.

Taníts bizalmat éreznem irántad,

Te benned lássam minden üdvömet,

Bú és enyészet én nekem nem árthat,

Ha éltem útján szerelmed követ.

Kovács Sándor.