Evangélikus Népiskola, 1894
1894 / 10-12. szám - Delta: Ezer év mese költése
— 288 — 3. Gyógykezelés. Amig a gyermekben a hizelgéshez önző szándék nem járul, amig a hízelgés nem eszköz arra, hogy a tanító tévútra vezettessék s a tanulótársak háttérbe szoríttassanak; amig irigység és féltékenység nem törekszenek általa czélt érni, amig másoknak becsmérlése és rágalmazása nem jönnek hozzá: addig ezt az exotikus növényt csendesen vizsgálódva szemmel lehet kisérni. A tetszvágy eredeti is lehet, nem kell, hogy hazugsággal, gonosz szándékkal összekötve legyen. E hajlam tiszta voltát legkönnyebben úgy lehet megállapítani, hogy a gyermeknek magaviseletét tanulmányunk rárgyává teszszük olyan időben, midőn nevelője nincs jelen Ha a gyermek a nevelője háta mögött lényegesen más, mintha a nevelője őt látja, akkor a tiszta jó szándékhoz kételyek férnek. Lehetett tapasztalni, hogy némely növendék nevelője távollétében jobban vigyázott magára, szorgalmasabb, csendesebb és rendesebb volt, mint mikor jelen volt. Olyan gyermekek a hizelgést és képmutatást ki nem állhatják. Abban, hogy valaki másnak mutatja magát, mint a milyen, hazugság rejlik, mely vagy roszat titkolni, vagy jót színlelni törekszik. Sok emberismeret és szzemlélőképesség kell ahhoz, hogy az ember a kis képmutatók csínyeire ráakadjon s azok eszén túl járjon. Az, hogy a képmutatás, az önző hizelgés czélt nem érhet, legalkalmasabb eszköz annak gyógyítására, kiirtására. Jaj annak az iskolának, mely e hi bákat tűri vagy ápolja! Források: Sauders Wörterouch. — Közle, Pädagogische Pathologie. — Dr. Scholz, Charakterfehler. Közli: Ebenspanger János. Ezer év mese költése. Az igazi népköltészet legmélységesebb forrásai a mondák és mesék. A vallási, a legfelsőbb lényről való fogalmak, a nép érzelem- és gondolatvilágának első megnyilatkozásai, a történelmi emlékek első nyomai ezokben a mondákban és mesékben vannak lerakva és megörökítve. Az életmódnak, társadalmi szokásoknak és az ezekben nyilatkozó különleges nemzeti Ízlésnek első csiráit pedig ezeken a meséken és mondákon kívül más kútfőkben hiába keressük. Az úgynevezett Írott kútfők már tisztultabb, magasabb műveltséget tárnak elénk, mikor már az illető népfaj jóval túl van a bölcső-korán. Ezek a szájról-szájra, nemzeti hagyományként átszármazott költészeti emlékek az illető népfajnak igazi dajka-dalai. Ezek a mesék és mondák tehát a nemzeti közművelődés történelmének legelső uyomai, a melyek visszavezetnek bennünket jóval messzebb, azon túl, ahol a történetírás fonala megszakad. A mese-költészetet ennélfogva két szempontból kell felfognunk, egyrészt mint kezdetleges költészeti termékeket, a nemzeti költészet legprimitívebb alkotásait, a melyekben a képzelem játszsza a főszerepet éz zabolátlan tarkaságban jelentkezik; más részről pedig mint a nemzeti történelem kútfőit, a melyekben a nemzeti hagyományok, történelmi tények többnyire a csodás dolgok vegyületében itt-ott felcsillámlanak, mint az aranypor a fövényben. Az ujabbkori történetírók különösen nagy buzgalommal és bámulatos sikerrel tanulmányozzák ezeknek a
