Evangélikus Népiskola, 1894

1894 / 10-12. szám - Bancsó Antal: Jézus példázatai

— 273 —

természetes, hogy a szigorú ítélet könyörgésre indítja a szolgát, ép oly természetesnek találhatjuk azt is, hogy félelmében olyen Ígéretet tesz, a minek teljesítése minden erőit fölülmúlja. Meggondolatlan Ígéretében a bűntudat és a vele járó félelem által megzavart lelki állapota jut kifejezésre. A szolga ebben is hü képe a bűnös embernek. Épen az az ember, a ki rendeltetéséről s emberi gyarlóságairól elfelejtkezve, maga megvizsgálását elmulasztja és megtérését halogatja, -— épen az hajlandó leginkább arra, hegy a bűnök zúgó árja által felébresztett lelkiismeretét csaló ígéretekkel altassa el ismét. Megtérést fogad, a régi bűnök jóvá- tevését ígéri. Nem gondolja meg, hogy a legőszintébb megtérés is — ha az ember arra képes volna is — magában véve a régi bűnök átkát nem törli el, ép oly kevéssé, mint a hogy a régi adósságot nem törli el az az Ígéret, hogy jövőben mindent kész pénzzel fogunk fizetni.

A királyt is nem a szolgának meggondolatlan Ígérete indítja meg s nem ahhoz mérve változtatja meg előbbi szigorú Ítéletét. A szolgának könyörgése és szánandó állapotának nyomorúsága, ez az a mi a királyt könyörületre indítja s mintha amaz Ígéretet nem is hallotta volna, a szolgának egész adósságát elengedi. Nem a bűnnek cselekedetek által való jóvátevése, a mire nem vagyunk képesek, hanem egyedül az Isten végetlen atyai kegyelme az, a mely bűneink megbocsátása által megszabadíthat bennünket bűneink terhétől s a büntetéstől való aggódó félelemtől. A mi a törvénynek lehetetlen, t. i. a bűnösnek felmentése, azt egyedül a kegyelem eszközölheti. Ezt tudva, annál fontosabb tehát, hogy megismerjük és megtartsuk azt a feltételt, melynek alapján a kegyelem áldásaiban részesülhetünk. 8 ezt a feltételt a példázat következő része tárja fel előttünk.

Mikor ez a szolga a király elől kiméne, találkozék egyik szolgatársával, aki neki adós vala száz pénzzel. Száz pénz, mintegy 40 forint. Számba sem vehető csekély összeg a mellett a 20 millió forint mellett, a mit a király épen most engedett el a hitelező szolgának. Mily könnyű és mennyire természetes lett volna azért, ha túláradó örömében ő is megkönyörűl szolgatársán s meghallgatja annak kérését s ahhoz mérve legalább halasztást ád neki, annyival inkább, mert hiszen tekintve az összeg csekélységét, bizhatott, hogy szolgatársa azt megfizeti neki. Ha mégsem indúl könyörületre s mereven ragaszkodik jogához, ez mutatja, hogy szíve mennyire elfásúlt volt_ nem tudott sem saját boldogságán igazán örülni, sem szolgatársa sorsában igaz részvéttel osztozni.

Az a szolgatárs a mi felebarátunk, a ki velünk együtt Istennek és az ő országának szolgálatában áll. A száz pénznyi csekély összegben Jézus azt adja értésünkre, hogy ha embertársaink követnek is el rajtunk sérelmet, ez a sérelem eltűnő csekély ahhoz mérve, a mit mi az Isten szent fensége ellen elkövetünk. A ki tehát érzi saját gyarlóságát és vétkeinek súlyát, lehetetlen, hogy kész ne legyen a szenvedett sérelmek elfelejtésére, melyekre nézve már a kérés is jóvátevésnek vehető s e mellett mily könnyen juthatunk oly körülmények közé, hogy felebarátaink