Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 5. szám - Kérdések és feleletek
156 csak azért, hogy a bizalom lánczolatával magához fűzze, magánál tartsa. Hol ily viszony áll fenn lelkész és tanító között, ott a netáni mulasztások mint házi ügyek szépen elintéztetnek s nincs szükség arra, hogy „nyílt kérdést“ faragjon egyik a másik ellen. Az ok, hogy a fiú nem járt a templomba, nem a tanitó, de a lelkész úr körül keresendő. Ott van a nyílt kérdés magyarázatánál zárójelben; „lévén az apa a lelkésznek haragosa.“ Mihelyt meggyőződött a lelkész úr a felől, hogy tévelygő juhai vannak, nem a tanítót kellett volna csak úgy félvállról megkérdezni a dolog miben állása felől, hanem az illető családot felkeresni s oda hatni, hogy az elkeseredés, vagy harag a békesség angyala által legyőzessék. E mulasztásért felelősség terheli a lelkész úrat inkább mint a tanítót, mert ő a vallásnak fölavatott őre, ő reá vonatkoznak az Írás ama szavai; „íme Uram! kiket reám bíztál, csak egy sem veszett el azok közül.“ Kérdés, az apa nem ment-e odáig, hogy ev. egyházunk kötelékét szétszakítá és az unitárius egyházba lépett s oda viszi magával 12 éves fiát is? Én azt hiszem, hogy azon tanító, mihelyt észrevette növendéke körül a hanyagságot, mindent megtett, a mit és a mennyit hivatala megengedett Megtette pedig nem csupán azért, hogy a vallásos nevelés ügyének, az egyházmegye utasításának eleget tegyen s hogy — mint Bándy János úr figyelmezteti — közvetett felsőbbsége ellen ne vétsen, hanem megtette már saját vallásos érzületének sugallatából is, mely magasztos hivatalával szorosan összefügg, mely sz. kötelességet nem a puszta kenyérkeresés reményében, hanem azon lelkesedésből vállalt magára, hogy ereje, Istentől ajándékozott tehetsége szerint Ő is neveljen néhány hasznos tagot forrón szeretett egyházunknak és hazánknak. Paedagogiai eljárása lehetett a következő; mihelyt észre veszi, hogy a fiú nem megy a templomba társaival, vagy szándékosan elkésik onnan, iskola után szobájába hívja az illető tanító és kérdőre vonja elmaradásának okát. Ha apai tilalommal védekezik, föltehetünk róla annyi nevelői bölcseséget, miszerint megtudja értetni növendékével, hogy oda haza parancsolhat vele éde.s atyja, de itt az iskolában a törvény és a tanító akarata előtt kell meghajolnia. Midőn ezen intelem nem vezette czélhoz, bizonynyal alkalmazta is tanítói akaratát, talán az által, hogy bennmaradással fenyítette, ennek sikertelensége után pedig némi megbízatásokat ruházott reá p. o. osztály fölügyelővé nevezte ki s mint ilyentől megkövetelte, hogy úgy az iskolában, mint a templomban a netáni rendetlenkedőket tegye jegyzésbe s azokat hozza jelentésre. Meg vagyok győződve, hogy már a „nyílt kérdés* útra bocsátása előtt megtalálta az illető tanító a módot a templom látogatására és mégis a nyilvánosság elé állíttatik, hogy saját tiszttársai tartsanak fölötte szigorú Ítéletet. Én e tekintetben tartanám magamat az írás ama soraihoz, melyek Luk. ev. 6. r. 37. és 41—42. verseiben olvashatók. Ha szorosan veszszük, az előttünk álló kérdés nem is tartozhatik a nevelészeti kérdések sorába, mivel a vallásos érzelmek vele születnek
