Evangélikus Népiskola, 1892
1892 / 4. szám - Kérdések és feleletek
123 plomba járásért s igy a hívek lelki üdvéért nyugalmáért egyedül a lelkész és ne kívánja, hogy a tanító a gyermekeket — talán a szülőket is — a lemplomba bottal hajtsa. Téth. Bodor Sándor, néptanító. Válasz Bognár Endre úrnak. a) A februári kérdésre. A nagytiszteletiiséged által feltett «nyílt kérdés «-re, nem lehet, csak amolyan kurtán felelni. Méltóztassék tehát megengedni, hogy mielőtt a szóban lévő esetről egyéni véléményemet kimondanám, előbb annak némely mellékkörülményeire is tehessek pár megjegyzést. Nagytiszteletüséged is igy tett: előbb körülírta az esetet s csak azután tette fel a kérdést. »Az egyházmegye esperességi határozattal arra kötelezte a tanítókat« . . A vértes tövében van egy mező-város, ennek egykori lelkésze, nagy tudományé és nagy kort ért férfiú, egyházkerületének is több éven át helyettes superintendense, azt szokta mondani, az ilyen határozatokra: »Könnyű ám a zöld asztal mellett határozni . . . tudom ... én is ültem ott eleget» ... És valóban, nemcsak az egyházmegyei, de az egyházkerületi határozatok közül is akárhány nincs megtartva. S nehogy kénytelen legyek ezen állításom bizonyítására, megképeztetvén tőlem ; melyek ezek? újjólag pennát fogni, már most szolgálok egy példával. Az egyházi rendszer kimondja, hogy az egyháztanács — elnöke a lelkész — tartozik gondoskodni arról, hogy a tanítók fizetésüket pontosan megkapják. És megkapják ? És pontosan megkapják ? Ha az egyházkerület által évenkint kibocsáttatni szokott tabellákon, a sokféle rovat között, annak kitüntetésére is, hogy miként kapják meg a tanítók fizetésüket, szoptatnék egy keskenyke vonal, ha mindjárt a legutolsó helyen is, s ez a vonal, az igazságnak megfelelőleg töltetnék ki, ha ugyan bemernénk azt úgy diktálni: akkor az Egyházkerület meg fogná látni, hogy mennyiben hajtatik végre ide vágó határozata. Úgy lehet, jön még alkalom, midőn nyomosabb példákkal is szolgálhatok Nagytiszteletüségednek, mert elvégre is az imént felhozott példa, már t. i. a tanítók fizetésének ügye, csak kicsinyes ügy, de mégis sokkal fontosabb, mint annak a bizonyos apának makacskodása, melyért a tanító állíttatott a nyilvánosság elé, melyre pedig egyedüli méltó felelet lett volna, a megvetés, az észre nem vevés. .... hogy iskoláseövendékeikkel a reggeli könyörgéseket látogassák.« Szabadjon újólag hivatkoznom a már említett öreg főpap nyilatkozatára és azt folytatólag kiegészítenem: »de nehéz azt végrehajtani;« sőt — ez az én észrevételem —- lehetetlenség, mert azok közül némelyek különben is egymást lerontják, egymásnak ellentmondanak. Ott van például az Egyházkerület által kiadott, »Tanterv« melynek betűje az oktatás megkezdésének naponkénti idejét, a reggeli nyolez órára teszi. És mikor szólalnak meg a harangok könyörgésre? nyolez órakor. Az oktatást kezdje-e meg most már a tanító,
