Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 4. szám - Tárcza
126 részesülő gyermek még mielőtt a tulajdonképeni iskolás kort elérné, az első számfogalmakkal már lelkileg tisztában van — a mire a lélek természetszerű fejlődése tényleg utalja a gyermeket: — akkor ne tűnjék fel, hogy a mi gyermekünk, hat évének daczára, már a huszas számkörön túl is tájékozza magát). Tehát hogy hangzik a 21. hangunk? Tudnál-e még oly szót mondani, melyben ez a fává mondott hang előfordul? Apró kérdésekkel, minők: mi ég a kályhában ? mi választja el a szobákat egymástól ? mi nő a réten ? az éber figyelmű gyermek egyenkint szedi elő emlékezete tárából e szavakat: fa, fal, fű, melyeket hangjaikra értelmesen bont föl. Majd oly egytagú szók jönnek, hol az új hang hátúi áll, magában és hangtorlódásban. Azután ismét az édes apa szólal meg : Ezeknél a szóknál: fal, fut, rof, fris, hányszor nyitottuk fel szánkat ? Tehát mindj egyik hány tagú ? De ha kis öcséid sok alacsony házat építenének ott az asztalkán s náddal, szalmával fednék azokat be, együttvéve mit képeznének azok ? Persze hogy falut! No te kis kőműves ott az asztalkánál, mondd csak, hogy falu. Mondja már nemcsak a kőműves, de a kocsiska is. Nos nézzed, hányszor emelik fel kis testvéreid ajkaikat? Tehát hány szótagból áll ez a szó: falu? így jönnek rendre a két szótagúak, mindmegannyian tovább elemezve hangjaikig szorgalmas számít- gatások kíséretében. Hanem ezalatt a kis építész elkészült a házzal, melyről a mellé furakodott legkisebb testvér váltig azt állítja, hogy istálló, s ez okon a kezében levő lovat be akarná abba tolni. Mig Ők alkudoznak s a „szabad“ és „nem szabad“ fogalmát magyarázgatják egymásnak, addig az apa legidosb fiát padja készítőjének sokat emlegetett nevére emlékezteti, tréfásán használva azt fel az ismertetett új hangnak a három tagú szókban való előfordulására. Mikor e tréfás ötleten a padjában természetes hanyatlással és jól eső kényelemmel ülő gyermek egészségesen fel- kaczag s magyarosan hangoztatja: fe-i-vel, akkor a kis asztalnál is eldűl a „szabad“ és „nem szabad“ sorsa, mert a lovas gazda úgy magyarázza azt, hogy — az Ő szavai szerint — „fejvei“ kell a lónak bemennie az istálló gyanánt épült házba. S bumm, összedül a ferdésen épült alkotmány, természetesen sírást idézve elő az alsó parlamentben. A felsőben pedig jel ez arra, hogy jó lesz az apróbbakra is odavigyázni, annál is inkább, mert a sok szóbonczolgatás után már itt az ideje, hogy a hang betűalakja is megismertettessék. Míg az a lajtorja betű mind a négy vonalat betöltve az előkerült palatáblára mustra gyanánt feliródik s míg azt az új foglalkozásban új kitartási ösztönt nyert fiúcska ugyancsak igyekszik másolgatni: addig a megszomorított kis építész pár vigasztaló szó után új tervet eszel ki, a rendbontó pedig a mellételepedett édesapa térdein, a megzabolázott elevenség visszahatásaként csendesen elszundikál. A kis építész új plánuma az édesapa igazgatása mellett gyorsan emelkedik. Pincze, földszint, padlás egymásfölé kerülnek, s csúcsíves díszítményeivel kedves látványt nyújt az asztalka közepét elfoglaló lakház. Mire az udvar bekerítodik s a mellékhelyiségek egymás mellett felépülnek, a kis diák teleirja tábláját s azonfelül azzal lepi meg édes apját, hogy a mozgatható betűk közül kikeresi a hóri-horgas „f“-eket, mi több az udvar közepére összeilleszti a szót: falu. Ez már egyenes jel arra, hogy a gyermek az ABC-ébŐl is kikapja a mai nap jutalékát, olvassa egymásután: fa, fű, fő, fal, fut, fül stb.
