Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 2. szám - Döröcskei: A vallásoktatásról
42 jfink meg tehát azzal, hogy a vallástani penzumot csak betanítsuk. Van a vallásnak emberi és isteni igazságaiban valami magas, melegítő, felemelő'. Keressük fel ezt az erőt, hassa át elsőben is saját szívünket, énünket, s lehetetlen, hogy a betűnél maradjunk. Az a vallásos érzés és meggyőződés utat nyit magának saját szavainkban, s ezek nem esnek sem az útra, sem a sziklára, sem a tövisek közé, mert a mi szívből jő, szívhez szól; s a mély vallásos jellemnek fénye, melege nem hagyja a magot kikeletlen a gyermekben hanem a vallás igazságainak mindenütt és mindenben való hangoztatása s alkalmazása mellett lassanként s mintegy öntudatlanul elágazik annak érzelmébe, értelmébe, akaratába. Hogy az ilyen beható vallásoktatás hiányzott a múltban, annak tanúbizonysága a mai társadalmat képező' újabb nemzedék, mely nagy részben hitetlen is, durva is, önző' és részvétlen, hamis és hatalmaskodó, s ha meg kell mondani: erkölcstelen is! S hogy az ily beható vallásos nevelés, — mely jellemet szül, — még ma sincs eléggé felkarolva, annak bizonyítására magasabb tekintélyekre hivatkozhatom. 1885. jun. 5-én Magyarország volt kultusminisztere ilyen rendeletet bocsátott az állam közegeihez, a tanfelügyelőkhöz : hassanak oda, miszerint a tanítók „mindennemű oktatásait hassa át a vallásos és kegyes életre vezérlő érzelmek felébresztése, kifejtése és megerősítése, úgy hogy tanításaik végeredményeikben nevelő' hatásúak legyenek, hogy aztán ezen úton kezök alól s vezetésök által egészséges, ép, erős, értelmes és ügyes, d e egészben vallásos és jó erkölcsű emberek kerüljenek ki“. Ott van továbbá a német császárnak, ki nem rég lépett a trónra, most nem rég tartott trónbeszéde, mely a belügyiket tekintve alelkészi és tanítói kar emelését főképen kiemeli. Mindez kettő mellett bizonyít: a mellett, hogy a vallásos nevelés okvetetlenűl szükséges, de a mellett is, hogy a mai kor ezen hiányosságán segíteni kell. A múlt és jelen; a jelen és jövő összefüggésében nincsen esetlegesség, hanem ok és okozat. Intés ez arra, hogy a keresztyén fele- kezetek ebben különösen versenyezzenek! III. Szólhatnánk tehát, és pedig igen hosszasan nem egy, de számtalan értekezésben, mire kimerítenök a tárgyat — hogyan kezeljük tehát a vallásoktatást a népiskolákban ? Szóljunk is! Mivel minden nevelés e három körül fordúl: szoktatás, oktatás, példaadás, meg kell elégednem azzal, hogy most különösen a szoktatást említsem, mint olyan körülményt, mely elsősorban is nagy mérvben elősegíti a vallásos jellem képzését, mely úgy a szülők által elhanyagolva, mint sok tekintetben az iskola figyelmében elmulasztva van. A szoktatás igaz, hogy külsőnek látszik csak, de a vallástannál még ez is tényező, a mennyiben a kegyes érzést neveli, s maradandóvá segíti tenni. A nép — tudjuk — szokás rabja különösen. Mint ilyennél a szokás tehát a jellembe is belejátszik. Ha sehol a világon, úgy a kath. egyház hiveinél győződhetünk meg erről. Ott még az istentagadó és káromló sem felejti el a keresztvetést, vagy kalapemelést, ha feszület vagy templom előtt megyen el, vagy a harangszó alatt. Gyermekorrától lett ehhez szoktatva. Bárcsak csekély mértékben de minduntalan Istenre útalja őt a szokás. S ha ennek a keresztvetésnek és, kalapemelésnek nincsen is vallásos értéke, a minthogy nincsen is, de van a szokásnak, szoktatásnak. Mi nem kivánjuk, hogy felvilágosodott prot. ember ilyen értéktelen cselekedetekben vélje a vallásnak értékét, üdvösségre vezérlő' erejét, de
