Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 2. szám - Döröcskei: A vallásoktatásról
41 ügyének lelketlen béresévé való sülvedésnek veszélye pedig távol maradand ezentúl is a t. értekezlet minden egyes tagjától. Engedje meg a t. értekezlet hogy én is eleget tegyek jelen felolvasásommal azon kötelességemnek, melyet átéreztem azon perczben, midőn az egylet tagjává lenni szerencsés voltam. Értekezésem szól a vallásoktatásról, különösen annak: szükségességéről, hiányosságáról, s speciálisan az ima külső módjáról. I. Midőn a vallásoktatás általános szükségességét érintem, jól tudom, hogy újat nem mondok. A vallás az egyénnek legbiztosabb menedéke az élet küzdelmei között. Annak szövétneke vezeti őt mindenütt és mindenkor az isteni és emberi jó és nemes áldozat-oltáraihoz; tehát feltétele és eszköze úgy az egyén, mint a társadalom tökéletesbűlésének, boldogulásának; végre pedig ez emeli őt az összes teremtés fölé, visszatükrözvén benne a szellemi világ kincseinek értékét, feldúlha- tatlanságát, örökkévalóságát. Vallásosság, tehát vallásos nevelés nélkül lehet az ember ép, erős, — csakhogy akkor épen ez az épség, ez a nyers erő kivánja magát, mint főtulajdon, az egyénben érvényesíteni, s lesz belőle durva, erőszakos botránykedvelő tagja a társadalomnak, kerék a gépezetben, melynek csiszolatlansága veszélylyel fenyegeti a gépezet működését. Vallásosság, tehát vallásos nevelés nélkül lehet az egyén eszes, értelmes, csakhogy akkor épen ezen erő kiván benne főkép érvényesülni. s lesz az uzsorások, csalók, rászedek, törvénykijátszók s hideg közömbösök egész légiója, mely az ész isteni szikrájával visszaélvén, sok jó és szép helyett mételyt, mérget hint, észszerűséggel takarván a bűnt. Vallásosság, tehát vallásos nevelés nélkül ki lehet fejteni az egyénben rejlő magasabb erő érzetének öntudatosságát, csakhogy akkor — nem lévén egyensúlyozója ezen érzetnek — születik a hatalmaskodó, és a mis istenadta emberijogát lábbal tipró zsarnok, ki hivatását azzal véli betölteni, ha hódol ama régi mondásnak: pereat mundus, fiat justitia! azaz, végre keli hajtani a felállított tételt, ha a világ tönkre megy is vele! Olyan erő fekszik tehát az igaz vallásosságban, mely mintegy regulatora, szabályozója azon működő testi és lelki erőknek, melyeknek összetételéből az emberi egyén alkotva van. Olyan fontos hivatása van tehát a vallásoktató iskolának, a melyet sem törvénynyel. sem a törvény végrehajtásával helyettesíteni nem lehet, levéli a törvény Pál apostol szerint a „bűnnek tükre“. Azért a vallásoktató a társadalomnak fényes és magas czímekkel rendelkező tényezői mellett sohase veszítse el méltóságának tudatát. Mert nélkülünk hamar explodál a gép, a mikor még — a történelem bizonysága szerint — a trónok és koronák is levegőbe repülnek. A vallásosság fontosságát és szükségességét azért így fejezte ki a mély gondolkozású és érzésű költő: minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görbéd. II. Nézzük tehát ezen életszükséglete az emberi társadalomnak úgy van-e felkarolva, mint a hogy fontossága hozza magával, s mint a hogy méltó, hogy felkarolva legyen? Nem hiszem, ha végig tekintünk a mai társadalom legalsóbb rétegeitől a legfelsőbbekig, hogy mindnyájan egy véleményben ne legyünk azon feleletben: nem! Kalapemelés a tiszteletre méltó kivételek előtt! Ne eléged-
