Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 11. szám - Vegyesek
adománya alkalmával következő sorokat intézte: „Igen tisztelt Uram! Az az örök becsű tett, a melvlyel a tudományosság érdekében hozott eddigi nagymérvű áldozatait megkoronázta, valóban a legnagyobb hálára kötelez. Nem akarom elismeréssel csökkenteni értékének nagyságát, de érzem, hogy efmulaszthatlan kötelességet teljesítek, midőn kimondom, hogy azt nem elismerés, hanem az egész ország hálája illeti. Oly tett az, igen t. Uram, a melyet a bölcs belátásnak a szív sugallatával szerencsés találkozása hozott létre. A bölcsesség megállapította, mi az a szükséglet, a mely a tudomány nemzeti szellemben fejlődésének útját biztosítja, a szívnek hazafias ihlete pedig tetté érlelte az eszmét. Engedje meg uram, hogy e néhány szóval én is hozzájárulhassak a köszönet adójának leróvásához és fogadja egyúttal nagyrabecsüléssel párosult tiszteletem kifejezését.“ Gr. Csáky Albin. Az akadémia főtitkárává az okt. 14-én tartott ülésen Szily Kálmán műegyetemi tanár választatott meg hét szótöbbséggel. Mellette Beöthy Zsolt, tud. egyetemi tanár volt még a jelölt. A választást megelőzőleg az akadémia kimondta, hogy a főtitkári állás minden más hivatalos állással összeférhetetlen, s ugyanazért a főtitkári fizetést 2000-ről 3000 írtra emelte fel. Szily azonban a fizetés-fölemelést ez idő szerint nem fogadta el. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület múlt hóban tartott közgyűlésén elhatározta, hogy Kolozsvárott az egyetemmel és a mellette levő tanárképzővel, valamint kollégiummal kapcsolatosan egyházkerületi theologiai akadémiát és az állami tanárképző református növendékeiből felekezeti paedagogiumot rendez be. Ezen fontos ügy tárgyalása nagy idejét vette igénybe a közgyűlésnek. Sokan voltak, kik a határozat meghozatala ellen kemény harczot folytattak. Ugyanezen közgyűlésen megválasztattak főgondnokokúl a meghalt báró Kemény Gábor helyébe gróf Bethlen Gábor főispán, a leköszönt Tisza László helyébe pedig gróf Kuun Géza, a hírneves tudós főúr. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület okt. 16-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a h.-m.-v á s á r h e 1 y i gymnasium felépítésére a konvent utján 50,000 frt államsegélyt kér a ministeriumtól. Tanítók nyomora. Háromszékmegyében 51 olyan tanítói állomás van, hol a fizetés a 300 frtnyi minimumot el nem éri. Legrosszabbul van fizetve a pa- polczi gör. kel. felekezeti tanító, kinek összes évi fizetése 60 frt. Örvendetes hir. A vall. és közokt. minister a tanítói nyugdíj-törvény revíziója tárgyában bizottságot küldött ki, mely a következő elvi kérdésekben állapodott meg: 1. a teljes nyugdíj 30 (esetleg 35) évi szolgálat után biztosíttassék ; 2. a tanító nyugdija legutolsó fizetésére való tekintettel állapíttassák meg; 3. a tanítók árvái részére a nyugdíj-alapból külön árvaházak állíttassanak fel. A miniszter — mint halljuk — e megállapodásokat elfogadta s ezek élteimében rendelte el a törvényjavaslat szerkesztését. Tanítói segélyalap. Az erdélyrészi szász tanítók elhatározták, hogy segély alapot létesítenek a szegény tanítók fizetésének pótlására és a beteg tanítók segélyezésére. Az alapot részben az iskolakertek oltoványainak elárusításából akarják megteremteni. Nagylelkű adomány. Nagyloósi és Egervári So lymosy László nagy- birtokos úr kegyeletes adományban részesítette ismét a soproni ev. tanítóképző