Evangélikus Népiskola, 1889
1889 / 5. szám - H. H.: A sióvidéki ev. tanítói körnek a tolna-baranya-somogyi ev. egyházmegye közgyűléséhez 1888-ben benyújtott kérelme
Azonban a mely ritka helyen megejtik is ezen képviselők választását, ott azt mutatja a tapasztalat, hogy a tanító, — mivel a gyűlésre való elmenetele csak a megválasztatásától függ — ez esetben első sorban a lelkész, másod sorban a nép kegyének van kiszolgáltatva, ezért mindenkor kétes marad, részt vehet-e az egyházra. gyűlésen, vagy nem. Pedig bármi szerény véleménynyel vagyunk is a tanítók felöl, mégis az a meggyőződésem, hogy a — most már nyolcz osztályt végzett - tanítónak ezen a gyülekezet bármely tagjával egy fokra való helyezése nem képes tekintélyét a nép előtt emelni, pedig e nélkül nem nevelhet; azonkívül úgy vélem, hogy a tanító az egyházra, gyűlésen inkább hozzászólhat a napirenden levő kérdésekhez, kivált ha tanügyiek, mint egy közönséges polgártárs. Mindezekért nagyon is indokoltnak mondható a sióv. tanítói kör kérelmének ezen pontja. A második pont alatti kérelemmel azt vélte ismételten említett kör elérhetni, hogy a tanítók könnyebben szerezhessenek tudomást egyházunk ügyeiről, mivel az eddigi szokás, mely szerint a tanító kénytelen volt az egyházra, közgyűlés jegyzőkönyvét lelkészétől kérni, nem egyszer kellemetlen súrlódásokra szolgáltatott okot. Ez volna elkerülhető e kérés megadásával. A harmadik pont alá foglalt kérelem a tanítóknak egy általános és e miatt tán országszerte ismert baját hozza szóba. Nem egy keserű szemrehányást kellett már hallanunk arról, hogy a tanítók nagyobb része nem fordít elég gondot továbbképzésére, hogy nem halad a korral stb.; azt azonban nem vették mindig tekintetbe ezen vádolók, hogy a tanítók nagy része oly szegényes anyagi helyzetben van, melynél fogva nem hogy továbbképzésére fordíthatna csak néhány fillért is, hanem ha minden szabad idejét felhasználja is, hogy csekély fizetését valami mellékkeresettel pótolhassa, mégis a legtöbb esetben csak a legnagyobb nélkülözéssel képes családját fentartani. Ily viszonyok közé hiába viszi a tanító az ügvbuzgóság legszentebb lelkesedését is, mert csakhamar felemésztik azt a létfentartás nehéz gondjai, de mások lelkesítő szózata sem segíthet; továbbképzését ily viszonyok közt csak úgy eszközölheti, ha erre módot nyújtunk neki. Ezt czélozta a sióvidéki tanítói kör, kérelmének szóban levő pontja által. Nem nagy összegről van itt szó; ha minden gyülekezet évenként csak nehány krajezárt adna is e czélra, úgy 5—10 év alatt mégis nehány értékes szakmunkát lehetne szerezni az iskolai könyvtár javára és a tanító nem volna a szellemi elmaradás veszélyének annyira kitéve, mint eddig. Nt. egyházmegyénk azt határozta e tárgyban, hogy intéztessék felszólítás az egyes gyülekezetekhez; most csak az a kérdés, ezek át fogják-e látni a szakkönyvtár fontosságát és szükségességét? Ennyit akartam most csak röviden megemlíteni, hogy tisztelt kartársaim figyelmét felhívjam ezen kérelemre, oly czélból, miszerint máshol is, ha talán a sióvidéki kör által kérelmezettek egyik vagy másikának hiányát érzik, köri gyűléseikből, intézzenek szintén kérelmet közös bajaink orvoslása czéljából, és meglehet, a mit egy igénytelen testület esdő szava tán nem ér el, azt kieszközli a több oldalról felhangzó kérő szózat. Vagy nem szabad-e kérnie mindenkinek ? Azonban némi fáradságot sem szabad sajnálnunk ez esetben, miután itt a tanítók tekintélyének emeléséről s ennek kifolyásaként, nevelés-oktatásügyünk fejlesztéséről és így egyházunk javáról van szó. Tolna. H. H.
