Evangélikus Népiskola, 1889

1889 / 1. szám - Bancsó Antal: A világtörténet két bizonyságtétele a vallásról

Szép és nagy tettek, melyek az emberhez igazán méltók és maradandó becsiiek, csak az erkölcsi törvény feltétlen uralma alatt származhatnak. Az erkölcsi törvény feltétlen uralmát azonban egyedül azon hit képes biztosítani, melynél fogva az erkölcsi törvényben az Isten akaratának kijelentését látjuk és tiszteljük. A hol ez a hit hiányzik s hiányzik általában egy eszményi világ létezéséről való meggyőződés, — a hol az erkölcsi törvénynek nem a vallás képezi alapját, ott az erkölcsi törvény elveszti feltétlenségét, szentségét s egyszersmind igazságát és kötelező erejét is.

Ha az erkölcsi törvény tisztán emberi eredetű, úgy változó az is, mint minden emberi munka! De a vallásból származik továbbá az az erő is, melylyel az ember az erkölcsi törvényt teljesítheti, azon meggyőződésből t. i., hogy az emberi szív igazi boldogsága az Isten szeretetében s a vele való közösségben áll. S természetes, hogy minél tisztább képzete van az embernek amaz eszményi világról és az Istenről, annál biztosabb alapját képezi a benne helyezett hit az erkölcsi törvény szentségének és feltétlen uralmának. Ugyanazért az erkölcsi törvény uralma sehol sem lehet jobban biztosítva, mint a kér. vallás által, melyben amaz eszményi világot úgy ismerjük, mint Isten országát, melyben legfőbb törvény az Isten atyai szeretete.

Avagy ki tagadná, hogy az emberi szív s az egész élet alakulására döntő befolyása van annak, hogy miként oldjuk meg a lét utolsó kérdéseit, hogy vájjon a lét utolsó titkát az Istennek, mint szellemi hatalomnak atyai szeretetében, avagy az ősanyagban keressük-e ? Amaz első felelet, melyet a vallás ád, felemeli, megnemesíti az emberi szivet, megtisztítván azt természetes önzésétől. Ellenben a hol hiányzik az Istenben és vele az eszményi világban, mint az ember örökké való hazájában helyezett hit, ott nem marad más választás, mint hogy az ember teljesen átengedje magát ezen anyagi világnak mint egyedül létezőnek. S ez esetben mi természetesebb, mint az, hogy az ember akaratát megaczélozó reménység cs az áldozatra kész szeretet, ezen legnemesebb emberi erények helyét, melyek egyedül a hitből fakadnak, az önzés és élvezetvágy, az erkölcsi bizonytalanság és erkölcsi tunyaság váltják fel!

* *

*

A világtörténet másik íontos bizonyságtétele a vallásról az, melynélfogva a vallásnak társadalmat alkotó hatalmáról tesz bizonyságot A világtörténet bizonysága szerint a vallás azon ős erő, mely megszentelte az emberi társadalom legelső, legeredetibb alakját, mely annak egyszersmind maradandó alapja is, t. i. a családi életet. Az áldozati oltár, folytonosan táplált és soha ki nem alvó tüzével, a régi népeknél egy jelentésű a családi tüzhelylyel, s midőn vándorlásaik közben valahol megtelepedtek, első dolguk volt, hogy oltárt építének az Istenek. (V. ö- I. Móz. 127). A házi oltáron való áldozás a családfő legfontosabb jogai közé tartozott.

S midőn a család szaporodott, — törzs, nemzetség és nép vált belőle, a vallás volt az a kapocs, mely az egy törzsből származókat összetartotta. A vérségi kötelék a távoli leszármazás és elszélyedés utján mindinkább meglazúlt. Ellenben a vallás, az Istennek az ősöktől örökölt közös imádása nemhogy gyengült volna, sőt inkább megerősödött az idők jártával és államot alkotó hatalom