Evangélikus Naptár, 1996
VISSZATEKINTÉS A MÚLTBA - BUDAKER OSZKÁR, aki 100 éve született
korlati tanszékére rendes tanári kinevezést kapott. Később az Egyetemes Egyház megbízta a Teológus Otthon igazgatásával. Mindkét szolgálati területének áldásaiból sokakkal együtt részesültem. A professzorok közül ő volt az, akinek előadásait „fogtuk”, azok megragadtak, mert gyülekezeti lelkészi tapasztalat és személyes próbatétel (1936-ban elveszítette 7 éves leányát) volt mögötte. Ő volt otthonigazgatónk, akinek szeretetteljes ébresztésére mindig felébredtünk, mert szívében hordta az ifjú teológus nemzedéket. Amikor 1951-ben immár Teológiai Akadémiaként átköltöztünk Budapestre a Fasorba, az Otthon pedig Hűvösvölgybe, ő már újra visszatért szeretett soproni gyülekezetébe, ahol 1952. szeptember 8-án bekövetkezett haláláig szolgált. A soproni gyülekezet, benne a teológusok mindenkori gyülekezete is, nagy szeretettel és megbecsüléssel vette körül, áldott munkájának gyümölcsét és emlékét még ma is sokan őrizzük szívünkben! D. Kapi Béla püspök méltatásából elénk áll: „Az egyház életében egész új lelki irányt jelentett Budaker Oszkár, aki legszerencsésebben egyesítette magában az evangélikus pappal szemben korunkban támasztott kívánalmakat. Érett férfi korban, égő hivatásszerelemmel ment a lelkészi pályára. Legkiválóbb a teológusok között, ő volt és ő lett a magyarországi lelkészi kar egyik legkiválóbb elismert tagja... Segítségre kész, mindig hűséges munkatársam volt. Rövid ideig maradhatott gyülekezetének áldása. Hihetetlen sokat dolgozott. Egyetemes műveltsége nagy volt, külföldi mozgalmakról teljesen tájékozott. Csendes egyénisége szug- gesztív erőt sugárzott. Szinte ellenállhatatlan erővel vonzotta magához az ifjúságot.” Ezt tapasztaltam, amikor először találkoztam vele 1948 nyarán egy gyenesdiási lelkészkonferencián, mielőtt a Teológia hallgatója lettem. Úgy ismerhettük meg mindenkor, mint magával ragadó igehirdetőt és igazi lelkipásztort. Igehirdetéseit gondosan megfogalmazta és leírta. A teológiai hallgatóknak is ezt tanácsolta: Minden prédikációt írjatok le, ha lehet szóról szóra. Szupplikáló teológusoknak kész igehirdetést diktált le, mintaként, az elsőéveseknek. „Ne bízzátok magatokat a rutinra, a Lélek nem munkálkodik a lustaságon és készületlenségen keresztül” (Sárkány Tibor emlékezése). — Szolgálatának lényegéről első soproni beköszöntő igehirdetésében így vallott: „A gyülekezet bennem lelkészt cserélt, de nekem csak az a forró óhajom, hogy a régi evangéliumot hirdessem és a nyájat a juhok nagy Pásztorához, az örök Krisztushoz vezessem...” Soproni sírján, melyben Mártika leányával és hitvesével pihen, a sírkőbe építve ott van a jó Pásztor szobra a juhokkal... Szolgálatának lényege elválaszthatatlan volt az azt „hitelesítő” lényétől, melyen keresztül munkálkodott Isten Lelke. Ezért nem volt üres szónoki fogás, amikor népes bibliaóráin előkerült kedves szavajárása: „csak úgy árad a Szentlélek.” Szolgálatának „hatása” nem is mérhető le nyomtatásban megjelent igehirdetéseiből, mert prédikációihoz hozzátartozott egyénisége. Őt hallani kellett. „A halott betű, az olvasható prédikáció nem tudta visszaadni melegszavú igehirdetéseinek varázsát” (dr. Hafenscher Károly). Igehirdetésein és lelkipásztori szolgálatán átsugárzott az imádság és igében való elmélkedő (meditativ) elmerülés. Ezért hangzott: „Ö volt lelkészi karunk jó értelemben vett misztikusa.” Még halljuk biztatását: meditáljatok sokat csendben egy-egy rövid igén vagy bibliai szón, mert az igén keresztül kerültök Isten közelébe. Amikor megvált az otthonigazgatóságtól, utóda Veöreös 61
