Evangélikus Naptár, 1996
MODUS VIVENDI - Kovácsné Tóth Márta: „Legyetek türelmesek mindenki iránt”
Anthony de Mello meséli: „A mester sohasem erőltette a fejlődést, hanem hagyta, hogy mindenki a saját üteme szerint haladjon. A következő kis történettel magyarázta meg: Valaki egyszer észrevett egy pillangót, amint éppen a bábjából próbált kimászni. Az illető a folyamatot túl lassúnak találta, ezért gyengéden lehellni kezdte a lepkét. A meleg fuvallat fel is gyorsította a folyamatot. De ami kibújt a bábból, az nem lepke lett, hanem egy szétroncsolt szárnyú lény. A növekedési folyamatot — vonta le a következtetést a mester — nem lehet felgyorsítani. Csak azt érjük el, hogy tönkretesszük.” A hit és az erkölcs terén mutatkozó türelmetlenség éppen a lelki érés időigényével nem számol. A türelmetlen kritika, amely azonnal követeli a bűnbánatot, a védekezés görcsét váltja ki, nem a belátást. A türelem tudja, hogy az embernek nemcsak térre, hanem időre is szüksége van. A türelem nem tompaság vagy restség, éppen ellenkezőleg. A türelem és a figyelem ébersége összetartoznak. Mivel a lelki érés folyamat, a türelem úgy kíséri ezt a folyamatot, hogy akkor és ott szól vagy cselekszik, amikor a másiknak van szüksége rá. Mi tehát a türelem? Eddig úgy gondolkodtunk a türelemről, hogy nem mondtuk meg: mit is értünk alatta. Mi hát a türelem? A türelem nem más, mint irgalmasság az időben, miként a türelmetlenség sem más, mint az időben gyakorolt irgalmatlanság. Túl ezen: a türelem a hit egyik megtestesülése. A türelem elismeri azt, amit Jézus tanított: más a vető és más az arató. A türelmes megérti, hogy nemcsak ő cselekszik és formálja a környezetét, de jelen van itt valami nálunk sokkal nagyobb erő, aminek akkor is vannak eszközei, ha már minden fegyverünk haszontalanná lett. A türelmetlen gyakran emlegeti: „A hit hallásból van!” Csak arról feledkezik meg, hogy emberé a szó, de Istené a hallás. A miénk az, hogy elmondjuk, aminek elmondása ránk bízatott, de hogy a másik mikor érik meg a hallásra, az egyedül Istené. „Nélkülem semmit sem tehettek...” — ezzel a mondattal szabadítja meg tanítványait Jézus a türelmetlen és görcsös erőlködéstől. Aki vet, s aztán rögtön aratni is akar, annak valójában nem a másik a fontos, hanem önmaga. Saját biztonságérzetét, igazának tudatát erősíti, ha szavai nyomán rögtön eredményt tapasztal. Nem mer semmit Istenre bízni. Jézus úgy halt meg, hogy emberileg nézve teljes vereséget szenvedett. Semmi biztosítéka nem volt arról, hogy riadt tanítványai bármit is megértenek vagy bármit is továbbadnak abból, amit tanított, amiért meghalt — mégis ki tudta mondani: „Elvégeztetett.” A türelmetlen az igazságra is szívesen hivatkozik, de elfelejti, hogy ez mindig az ő igazsága, legtöbbször egyszempontú igazság, amely szükségszerűen töredékes és homályos a tükör által. S még ha úgy éreznénk, hogy valóban az Igazság 30
