Evangélikus Naptár, 1996
PILLANATKÉPEK EGYHÁZUNK ÉLETÉBŐL - 1994. július –1995. június
CSERKÉSZKONFERENCIA A Soltvadkerti Gyülekezetben az egyik októberi hétvégén egyházi cserkészvezetők jöttek össze, hogy megbeszéljék a nyári táborozások tapasztalatait és felkészüljenek a táborozások előkészítésére és megrendezésére. Ifj. Káposzta Lajos, a gyülekezet cserkész- csapatának parancsnoka, valamint Pa- taky József, a Magyar Cserkészszövetség küldötte tartott előadást. A résztvevők meglátogatták a bugaci kulcsosházat — amely egy piarista tanár vezetése alatt áll — és gyakorlatban tapasztalhatták meg a táborozás probléÜNNEP POZSONYBAN Ünnepi esemény színhelye volt a pozsonyi evangélikus nagytemplom október 29-én. Számos nemzetközi egyházi és szlovák egyházi és állami vendég jelenlétében ezen a napon szentelték püspökké és iktatták be tisztébe a Szlovák Evangélikus Egyház újonnan választott egyetemes püspökét dr. Julius Pilot. Ugyancsak ez alkalommal iktatták be Ján Holcik újonnan választott egyetemes felügyelőt, valamint az új presbitériumot. Egyházunkat dr. Harmati Béla püspök, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő és Táborszky László esperes képviselte az ünnepségen. A templomi ünnepség után a díszebéden dr. Harmati Béla püspök is köszöntötte a Szlovák Evangélikus Egyház új vezetőit. Köszöntésében hangsúlyozta, hogy a két egyház évszázadokon át együtt élt. Közösek a feladataink és gondjaink. Magyarországon vannak szlovákul, Szlovákiában pedig magyarul beszélő evangélikusok. Közös feladatunk annak biztosítása, hogy ki-ki a maga anyanyelvén halgassa Isten igéjét. Harmati püspök hivatalos látogatásra hívta meg az új egyetemes püspököt és felügyelőt, akik a meghívást örömmel elfogadták. DIAKÓNIAI KONFERENCIA Egyházunk Diakóniai Osztálya október első hetében Nyíregyházán az Emmaus Szeretetotthonban tartotta szokásos évi konferenciáját, amelyen a különböző szeretetintézmények vezetői, dolgozói, igazgatólelkészei, esperesek, egyházmegyei diakóniai előadók vettek részt, tehát mindazok, akik az intézményes diakóniáért felelősek egyházunkban. Szebik Imre püspök a sérült emberek közötti szolgá85