Evangélikus Naptár, 1996

PILLANATKÉPEK EGYHÁZUNK ÉLETÉBŐL - 1994. július –1995. június

lekezet egykori lelkészének unokája, Csaby Csaba zeneművészeti főiskolai hallgató szólaltatta meg. NYÁRI ORGONAMUZSIKA A nyár folyamán a siófoki templom­ban minden csütörtök este egyházze­nei áhítatot tartottak, amelyeken az orgonairodalom remekműveit Peskó György orgonaművész adta elő. MEGÚJULT SOMOGYDÖRÖCSKEI TEMPLOMUNK Az elmúlt évtizedek után igen sok templomunk szorult tatarozásra. Az utóbbi néhány évben meg is történtek ezek a felújítások. Szinte minden hét­végén hívták püspökeinket a hálaadás, az újraszentelés alkalmaira. Augusztus 20-án dr. Harmati Béla püspök újra­szentelhette a somogydöröcskei temp­lomot is, amelynek ajtaján hosszú időn át ez a felirat volt látható: Belépni élet- veszélyes! A németajkú hívek kitelepí­tése miatt megerőtlenedett gyülekezet az itt maradt hívek nem kis áldozatá­val, a kitelepített volt somogydöröcs- kéiek és a helyi önkormányzat hatha­tós segítségével tudta csak rendbehozni a templomot. A felújított templomba új orgonát is állítottak. Az újraszente­lés szolgálatában a püspöknek Smidé- liusz Zoltán esperes és a gyülekezet gondozója, Verasztó Sándor tabi lel­kész segédkezett. Az új orgonát Trajt- ler Gábor orgonaművész szólaltatta meg. Az ünnepélyen szolgált az orosz­lányi gyülekezet énekkara Nagy Dániel karnagy vezetésével. AZ ÚR CSODÁSÁN MŰKÖDIK A Fébé Diakonissza Egyesület szo­kásos nyári konferenciáját augusztus 17—21. között tartotta a piliscsabai Béthel Missziói Központban. A konfe­rencia összefoglaló témája a keresztyén életnek az az áldott tapasztalata volt, amit ,,Az Úr csodásán működik” című énekünk fejez ki legtalálóbban. SZABADTÉRI EVANGÉLIZÁCIÓ A lassan hagyománnyá váló nógrádi nyári szabadtéri evangélizációnak a Balassagyarmattól 20 km-re fekvő ki­csiny falu, Terény gyülekezete adott otthont augusztus 14-én. Az igehirde­tés szolgálatát, amelynek témája „Egység a Krisztusban a kereszt által” volt, Kalácska Béla esperes tartotta. Énekkel és bizonyságtételekkel szolgál­tak a Balassagyarmaton tartott ifjú­sági konferencia résztvevői. A szabad­téri evangélizáción mintegy félezer ember vett részt. TEOLÓGUSAINK MAROKKÓBAN Teológiai Akadémiánk 18 harmad­éves hallgatója augusztus 21-én indult útnak két mikrobusszal, hogy két hetet töltsön Marokkóban, hogy gyakorlat­ban is megismerje az arabok, illetve a mohamedánok életét. A csoportot Fischl Vilmos hallgató vezette, aki ko­rábban szüleivel hosszabb időt töltött el ebben az országban. Az izgalmas, kalandokkal teli vállalkozásnak nem csak az volt a gyümölcse, hogy a jövő 75

Next

/
Thumbnails
Contents