Evangélikus Naptár, 1996
VISSZATEKINTÉS A MÚLTBA - Dr. Boleratzky Loránd: Száz éve született felsőőri Nagy Miklós lelkész
Fájdalommal élte meg, hogy a gyülekezeti házat 1952-ben a honvédség váratlanul igénybe vette, majd ők átját- szották a tanácsnak. Nemcsak a lelké- szi lakást, de a gyülekezeti termet, a hitoktatásra szolgáló helyiségét és a lel- készi irodát is át kellett adni... A gyülekezet birtokában egyedül a temploma maradt meg! Évtizedekig küzdött fáradhatatlanul az épület visszaadásáért, hogy a gyülekezeti élet újból kiteljesedhessék — mindhiába. A Zala megyei ÁÉH-megbízottnak a felsőbbsége felé írott jelentéséből kitűnik, hogy ez a küzdelem milyen egyenlőtlen volt. Hiába állapítja meg az ÁÉH-leirat, hogy az állami „tételes törvényeink az egyháznak adnak igazat”; hiába olvasható: „ha a törvényeket nézzük, akkor igaza van a nevezett lelkésznek”... a végső döntés mégis így fogalmazódik meg: „A Megyei Pártbizottság ebből a volt (sic) parókia épületből most az ősz folyamán pártiskolát akar létrehozni és az álláspontjuk az, hogy ezt egyelőre a lelkésszel nem közölhetjük. Pártiskola eleddig a gyülekezeti házban még nem működött. Szolgálata végén ő sem kerülhette el egyházi felsőbbsége részéről azt a sok lelkésztársát ért méltatlan eljárást, melynek során püspöke megvádolta azzal, hogy mindent elkövet utódjának megválasztása ellen. Ennek persze éppen az ellenkezője volt igaz, amit keserű hangú levélben írt meg. Levelét ezzel fejezi be: „Csak azt nem tudom ezek után, hogy melyik hát az én hiteles papi arcképem? Az-e, amit püspök úr ittlétekor rajzolt meg a presbitérium előtt, vagy az, ami leveléből tekint reám? Milyen jó, hogy meg van írva lKor 4,1—4 versei! Levele végén „sajnálja” püspök úr, hogy így kellett beszélnie a zalaegerszegi gyülekezet vezetőségével... Ne tessék sajnálni! Mi, Jézus Krisztus obsitos vitézei, megszoktuk már, hogy megérdemelten vagy meg nem érdemelten egyházi /elsőbbségünktől egy lapos oldalvágást kapunk, mígnem ellépünk utoljára az oltárlépcsőtől a templomküszöbig.. .”5 Amikor 1969. március 18-án koporsójánál utolsó Isten-veledet mondottam, azokkal a szavakkal búcsúztam tőle, melyekkel oly sok könnyező arcáról letörölte a bánatot: „Amikor minden ki akar siklani a kezeim közül, szól íme az örökké megmaradó ige, mely túlélte ősapáimat, túlélte az ellene támadókat, mely kősziklaként megáll az elmúlásnak és a bizonytalanságoknak világában: Tüdőm, hogy az én Megváltóm él és egykor az én porom felett is megáll. A bizonytalanságok világában erre az egyetlen bizonyosra hagyatkozha- ' tunk.” Legyen áldott Nagy Miklós emlékezete! Dr. Boleratzky Loránd 4 A Zala megyei ÁÉH-megbízott 1955. augusztus 16-án kelt 00242 sz. és Papp János aloszt. vez. h. 8923—12. sz. levele. 5 Lásd Nagy Miklósnak a püspökhöz írt 1964. május 10-én kelt levelét, melyet a püspök iktatás nélkül azzal küldött vissza, hogy máskülönben fegyelmi eljárást kellett volna ellene indítani.
